28.8 C
Cegléd
2026. június 29. hétfő
spot_img

Női játékvezető fújta a sípot

Megyei riválisunk is 3 pontot szerzett szombatig a két tavaszi fordulóban, csakúgy mint mi. Idegenben nyertek Kazincbarcikán, majd múlt héten hazai pályán szenvedtek vereséget a Budapest Honvéd-MFA csapatától. Korábban valamennyi cegédi mérkőzésükről 3 ponttal távoztak a tabella 10. helyén áll váciak, volt tehát miért visszavágnunk, még annak ellenére is, hogy ősszel a 3. fordulóban 2-1-re legyőztük őket.
„Nem tudtunk olyan folyamatosan játszani, mint az elmúlt héten. A várakozásnak megfelelően nehéz mérkőzésen sikerült nyerni.” – nyilatkozta Ványi Zsolt. Ezzel a hazai győzelemmel csapatunk a tabella harmadik fokára lépett, 3 ponttal lemaradva az éllovas Szolnok-Békéscsaba duó mögött. A negyedik Balmaz előtt 2, a ötödik DEAC előtt pedig 4 pont az előnyünk. Jövő szombaton újra vendégségbe megyünk, 13 órától Rákospalotán a REAC ellen lép pályára a csapat.

Restart-Ceglédi VSE – Dunakanyar-Vác 1-0 (0-0)
10 March 2012 Cegléd: Miski – Robson, Fekete, Koncz, Vincze – Markó (Medgyesi, 58.), Kenderes (Szkunc, 89.), Sándor (Buzás, 81.), Nagy, Farkas – Rebryk
Vác: Héger – Króner, Páles, Tányéros G. (Tányéros Á., 40.), Juhász B. – Hegedűs Cs., Albert Á., Gulyás G., Arany Z. (Michel, 65.) – Rusvay, Palásthy N. (Andrejcsik, 75.)
Gól: Kenderes a 63. percben

Forrás: cegledifoci.hu – Kép: Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...