13.8 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Belgiumból érkeztek cserediákok

Hétfő reggel a belga diákok 4 órát látogattak meg, addig a magyar diákok a saját órájukon vettek részt. A 4. óra után városnézéssel folytattuk a napot Cegléden. Többek között megtekintettük Tűri László ingakísérletét a Református Templomban. Délután a klubban prezentációkat adtunk elő Belgiumról és Magyarországról.  A keddi napot ismét projektmunkával kezdtük, ahol a 3 magyar csoport kiselőadást tartott Magyarország történelméről, gasztronómiájáról és hagyományairól. Később Kecskemétre utaztunk, ahol először játékos feladatokat kellett megoldani, majd egy kis szabadidő következett. Hazaindulás előtt a városházát is megnéztük. Este a belga tanárokkal és pár belga diákkal a budapesti Magyar Színházba látogattunk el, ahol az István, a király című rockoperát néztük meg. Szerdán Egerbe utaztunk, ahol a délelőttöt városnézéssel és a vár megtekintésével töltöttük. Délután a ceglédi Szabadság téren énekeltünk és gitároztunk.
Csütörtökön a projektmunka után a Dobmúzeumba látogattunk el, majd a klubban vetélkedőn vettünk részt, utána a gimi egyik tanulója adott koncertet. Este búcsú bulit rendeztünk a belga diákok tiszteletére. A péntek délelőttöt a hét kiértékelésével kezdtük, majd elindultunk a repülőtérre, ahol elbúcsúztunk a belga diákoktól. Októberben mi látogatjuk meg őket Belgiumban.
Köszönetet mondunk tanárainknak, Királyné Túri Andrea, Vincze Anett és Volter Etelka tanárnőknek a diákcsere megszervezéséért. Valamint köszönjük egyetlen szponzorunknak, a ceglédi Kreatív hobby és Művészellátónak a támogatást.

Tökéletes ellátás
A hét folyamán sajnos az egyik belga diáknak kórházi ellátásra volt szüksége. Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni a ceglédi kórház sürgősségi osztályán dolgozóknak gyors, körültekintő, szakszerű munkájukért. Nem utolsó sorban a kórházi dolgozók angol nyelvtudása nagy mértékben megkönnyítette a belga diák tökéletes ellátását.  Királyné Túri Andrea – Vincze Anett – Volter Etelka

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....