19.9 C
Cegléd
2026. április 6. hétfő
spot_img

Visszalökte az ágyba

Fontos, hogy jelentősen lecsökkent a kerékpárlopások száma, ami szerencsésnek mondható. Két kiemelt bűncselekményről tudok beszámolni:        
– Egy rablás történt Cegléden, amikor a Kukorica utcában lakó 84 éves néni zajra ébredt az éjszaka közepén, felkelt az ágyából, akkor már egy ismeretlen személy a lakásában volt. Őt visszalökte az ágyba, majd ott pár percig mozdulatlan volt félelmében, ezután szaladt ki a házból segítséget hívni. Miután visszament  a házába, akkor észlelte, hogy a korábban zárt szekrényét az ismeretlen személy felfeszítette, onnan a készpénzét ellopta. A néni az eset során sérülést nem szenvedett.                            
– Elloptak egy 100.000.-Ft értékű régi személygépkocsit, amely Cegléden a Kossuth Ferenc utcán parkolt. Az elsődleges intézkedések hatására a gépkocsi még az eltulajdonítás napján megkerült, a két elkövető elszámoltatása, gyanúsítottkénti kihallgatására is sor került, akik a bűncselekmény elkövetését elismerték.
Legyenek elővigyázatosak, idegeneket ne engedjenek a házukba, zárják a kapukat és a bejárati ajtókat még akkor is, ha otthon tartózkodnak.

Közlekedés
A közlekedési helyzet hetek óta  szerencsésen alakul. Úgy tűnik közlekedési stílust váltott nagyon sok közlekedő, ez szerencsés.
A múlt hét nagyon alacsony baleseti száma tovább csökkent olyannyira, hogy nem következett be személyi sérüléssel járó baleset. Az egyetlen anyagi káros baleset pedig úgy alakult , hogy egy parkoló autónak balról nekiment egy másik autó.
Továbbra is legyenek ennyire megfontolt közlekedők, reméljük a tendencia folytatódni tud.
Ami fontos, mindig mondjuk az autósoknak, hogy vigyázzanak a kerékpárosokra, ez továbbra is kérés, most azonban kérjük a  kerékpárosokat is, hogy ne hajtsanak váratlanul, szabálytalanul a gépkocsik elé, közlekedjenek az arra kijelölt kerékpárutakon, ahol ez lehetséges. Továbbá kérjük a  szülőket, járják be a gyerekekkel az általuk használt útvonalakat , amennnyiben ez szükséges, ugyanis számtalan olyan kereszteződésen hajt át sok gyerek kerékpárral körültekintés nélkül akkor, amikor elsőbbséget kellene adniuk.
Nyugodt, balesetmentes közlekedést kívánunk mindenkinek.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Szijjártó Péter fóruma a sportcsarnokban

Március 31-én, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt...

Kézilabda hírek

A férfi kézilabda NB I/B 22. fordulójában fontos rangadót...

Helyismereti vetélkedő a Várkonyiban

Hagyományaihoz híven idén is megrendezte helyismereti vetélkedőjét a Városvédő...

Palackokért törték fel az autókat a ceglédi állomásnál

A Metropol számolt be arról az esetről, amely több...

Megtelt a Kossuth Szálló

Ismét nagy érdeklődés mellett rendezték meg a „Miért hagytuk,...