16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Amíg a család fürdött, az autót elvitték

Az elmúlt héten 2 kiemelt bűncselekmény vonatkozásában került sor nyomozás elrendelésére a korábbi 1-hez képest, súlyos testi sértés bűntett és gépkocsi lopás megalapozott gyanúja miatt.
– A testi sértés Cegléd, Kernács-telepen történt, amikor  az 52 éves apát egy összeszólalkozást követően a 18 éves fia bántalmazta olyan súlyosan, hogy a sértett 8 napon túl gyógyuló orrcsonttöréses és más sérüléseket szenvedett.
– A gépkocsi lopás a Cegléd, Fürdő utcában történt, amikor is egy ott parkoló VW Jetta típusú ezüst metál színű személyautót (a kép illusztráció) tulajdonított el eddig ismeretlen tettes 2,7 millió Ft értékben addig, amíg a család a fürdő területén pihent.
Megkezdődött az iskola, hívjuk fel gyermekeink figyelmét , hogy  értékeikre vigyázzanak, és minél  kevesebbet vigyenek magukkal az iskolákba.

Közlekedés
A közlekedés területén szerencsésen alakult  a helyzet, majdnem felére csökkent a múlt héten a személyi sérüléssel járó balesetek száma, összesen két ilyen jellegű baleset következett be.
Az egyik alkalmával egy kerékpáros ütközött össze egy segédmotorkerékpárossal , miközben a kerékpárost a kanyarodó sávban a motoros előzni kezdte, aközben a kerékpáros kanyarodni kezdett irányjelzés és körültekintés nélkül. Mindkét felet a mentő körházba szállította, a  motoros súlyosan, a kerékpáros könnyen sérült. 
A másik baleset úgy következett be, hogy Albertirsa felől Szentmárton irányába közlekedett egy személygépkocsi, mely a kihelyezett stop  tábla ellenére úgy hajtott be a kereszteződésbe, hogy nem adott elésőbbséget a 4-es számú úton neki balról érkező teherautónak, és azzal  összeütközött. Az okozó könnyen,  a vétlen utasa is könnyen sérült, mindkét sérültet a mentők kórházba szállították.
Megkezdődött az iskola, közlekedés szempontjából is fontos esemény, mivel gyakran lehet az utakon áthaladni szándékozó gyerekekkel, figyeljünk rájuk, legyünk velük előzékenyek.

C e g l é d, 2012. 09. 03.

Gulyás Pál r. alezredes – osztályvezető

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....