34.4 C
Cegléd
2026. augusztus 11. kedd
spot_img

A „ceglédi” Nemzeti Vágta

Hivatalosan is megkezdődik a 2012-es Nemzeti Vágta ma délelőtt a fővárosi Hősök terén, ahol a 4 lovas – Kövesdy Zsolt, Ungvári András, Ungvári Miklós, Lővei Nándor (a fotón balról jobbra) – és egy a Kövesdy Farmon felkészített ló is indul Ceglédről. Lapunk munkatársa a helyszínen tartózkodik, a közmédia csatornáin pedig élőben követhetik figyelemmel a nézők a versenyt. A versenyzők pályabelovaglása után koszorúzási ünnepséget rendeznek a Magyar Hősök Emlékkövénél, amelyen részt vesz Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter. Ezt követően ünnepélyesen megnyitják az ötödik Nemzeti Vágtát, majd sor kerül a versenyzők közös fogadalomtételére. A versenyek a kishuszár vágta és a 72 település lovasainak előfutamaival kezdődnek, amelyeket a fogatvágta első sztárfutama színesít. A közönség figyelemmel követheti a díjugratás és korlátugrató versenyeket. A program szombaton a fogatvágta előfutamaival zárul, a döntőkre vasárnap kerül sor. Fotók az indulás reggeléről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...