17.8 C
Cegléd
2026. július 20. hétfő
spot_img

Hazai pályán továbbra is veretlen a Vasutas!

Eredmények: Nyíregyházi Teke Klub : Ceglédi VSE 6:2 (3267:3077)
Pontszerző: Varga István 540 fa ; Rimóczi Zoltán 569fa
Az ifjúsági játékosoknál szintén a hazai csapat aratott győzelmet 4:0 arányban.

A 4. fordulóban a Ceglédi Vasutas a Földeák csapatát fogadta a Teleki utcában.
Az első párban döcögősen indult a mérkőzés és a vendégeknek sikerült megszereznie a két csapatpontot és némi előnyre szert tenni.
A középső páros, Kovács Imre és Rimóczi Zoltán magabiztosan, kitűnő játékkal szerezték meg az egyenlítő 2 pontot, valamint fordítottak és plusz fákat is gyűjtöttek.
A végén Sápi Tamás kezdett remekül, majd sérülés miatt cserére kényszerült. Helyette az ifjúsági játékos Varga Mátyás állt be ,aki folytatta az edzőjétől átvett kitűnő sorozatot , és magabiztos győzelmet aratott.
Eközben a másik pályán Varga István szép játékkal, de alul maradt ellenfelével szemben.
A Vasutas 5:3-as győzelmet aratott és szerezte meg a 2 bajnoki pontot.
Eredmények: Ceglédi VSE : Földeák TC 5:3 (3243:3108)
Pontszerzők: Kovács Imre 551 fa; Rimóczi Zoltán 577fa; Sápi Tamás/Varga Mátyás 567fa

Az ifjúsági játékosoknál Gál Zoltán és Varga Mátyás kezdett, majd a félidőig megszerzett tetemes elönynél Varga Mátyás helyett hazai pályán is bemutatkozott Bezzeg Bence János.
A csapat mindhármuk szép játékával 4-0 -ás győzelmet aratott.
Eredmények: Ceglédi VSE : Földeák TC 4:0 (1057:705)
Gál Zoltán 541fa ; Varga Mátyás/Bezzeg Bence 516fa

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...