6.2 C
Cegléd
2026. március 19. csütörtök
spot_img

Mikinek több millióval tartoznak

A Londonban olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós 2008 decemberében szerződött az akkor megalakult MTK-Erzsébetvároshoz, hivatalosan 2009 januárjától volt a csapat versenyzője, egészen 2011 novemberéig, amikor Tatabányára igazolt, miután szerinte a klub 10 havi bérével, azaz 3 millió forinttal tartozott neki. Edzője, Bíró Tamás 15 havi fizetését (kb. 1,5 millió forint) nem kapta meg.
„2011 februárjában írtunk levelet az MTK-nak, ám akkor arra hivatkoztak, hogy az előző elnök, Hunvald György börtönbe vonulása és az új elnök, Deutsch Tamás színre lépése között sok idő telt el, és az elnökváltás nehézségei miatt csúszik a fizetés. Ígéretet kaptunk, hogy rendezik a tartozást, de azóta sem kaptuk meg a pénzünket. Egyébként is méltánytalannak tartom, hogy szerződtetik Ungvárit az MTK zászlóshajójának, az érte és az eredményeiért kapott milliós nagyságrendű műhelytámogatást benyelik, majd nem utalják át a fizetését” – mondta Bíró Tamás az origo.hu-nak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...