26.5 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Emlékeztető könyv régi ceglédiekről

Nagy Varga Vera Jászberényben született, a Jászság nevelte. A néprajzzal a szolnoki közgazdasági középiskolában került közeli kapcsolatba. Az évek múlásával szakkört vezető tanárával barátokká váltak és az iskolai jubileumi ünnepségeinek mindig tevékeny résztvevője volt. A budapesti ELTE képezte néprajzkutatóvá. Munkahelye Ceglédhez kötötte, ezáltal Cegléd lett kutatásainak földrajzi értelemben vett legfontosabb területe. A jeles mezőváros határai azonban soha nem jelentettek átjárhatatlan falat számára. Kutatta a Jászságot, Pest megye falvakban bővelkedő tájait és Komárom kézműves múltját. A zsinati iroda műemlékfelmérő szakmai csoportjával felkereste a Kárpát-medence magyar református szórvány gyülekezeteit és megírta az Ungi Református egyházmegye élő- és egykori gyülekezeteinek történetét. Muzeológusi mesterségéhez híven tisztelettel és szeretettel bánt a korábbi korokat, régi életeket dokumentáló tárgyakkal. A ceglédi múzeumban kiállításokat rendezett, néprajzi tárgyakat gyűjtött és a raktári renddel bajlódott. Feladata volt a Pest megyében készült néprajzi pályamunkák bírálata és az önkéntes gyűjtő mozgalom támogatása.
A könyvbemutató alkalmából dr. Filep Antal etnográfus, a Pécsi Egyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Intézet nyugalmazott tanára tartott értékelő-méltató előadást a kötetről. Végül ifj. Kőhalmi Dezső, a Szegedi Tudományegyetem doktorandusza a bemutatott könyv kuláküldözéses tanulmányához kapcsolódva tartott értékes és hiteles előadást saját családi élményeire és olvasmányaira, tanulmányaira alapozva. Több fotó itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...