3.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Erős mezőny és két hazai érem az ifjúsági OB-n

Cegléd Városi Sportcsarnokban rendezték vasárnap az idei ifjúsági országos bajnokságot. A hatalmas hóesés ellenére nagyszámú mezőny ötvennél több szakosztály 216 versenyzője mérlegelt. Ebben a korosztályban az új szabályok mellé még bejött, hogy 1 évvel kitolták a korosztály korhatárát, valamint itt is bevezették az előző napi mérést. A verseny igazán jó színvonalú volt. Bíró Norbert aki egyben az ifjúsági válogatott edzője örömmel konstatálta, hogy sok súlycsoportban több versenyző is rivalizál az európa bajnoki kijutásért. A CVSE Cselgáncs Szakosztályát 6 judos képviselte és szinte hajszálpontosan teljesítették Bíró Tamás edző előzetes elvárását. A női 40 kg-ban Tamasi Szandra esélyeshez méltóan jutott be a döntőbe és ott is csak minimálisan szenvedett vereséget pesti ellenfelével szemben, mivel Szandi még csak serdülőkorú és közel 35 kg-val mérlegelt, így elmondható, hogy a szereplése kiváló. Rajta kívül még két ceglédi jutott el az érmes mérkőzésekig, közülük Kovács Milán 46 kg-ban meg is szerezte az érmet, míg Simoncsik Zoltánnak 50 kg-ban ezúttal az ötödik hely jutott. A szakosztály vezetősége ezúton is köszöni mindazoknak a szponzoroknak és magánszemélyeknek a segítségét, akik a verseny sikeres lebonyolításában közreműködtek. Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...