10.6 C
Cegléd
2026. április 11. szombat
spot_img

A Homokhátságért fognak össze

A tanács koordinálja az érintett megyei önkormányzatoknak és egyéb, a térségi fejlesztési tanács munkájában résztvevő szervezeteknek a Homokhátság vízutánpótlása érdekében végzett tevékenységét – mondta Bányai Gábor. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke emlékeztetett arra, hogy a három megyét érintő Homokhátság Magyarországon az éghajlatváltozástól leginkább érintett terület, ahol a talajvízszint csökkenése, a víz gazdasági és ökológiai célú hozzáférése egyre nagyobb gond. Hangsúlyozta: a kormány november 16-án döntött arról, hogy 1,3 milliárd forint tervezési forrást biztosít a Homokhátság komplex vízgazdálkodásának, a terület akut problémáinak a megoldásához kapcsolódó tervek elkészítéséhez. Elindul a tervezőmunka, amelynek eredményeként az Európai Unió 2014-től kezdődő költségvetési ciklusában megnyitja a kaput egy jelentős, az itt élők életét alapvetően meghatározó program elindításához – fogalmazott Bányai Gábor.

Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: a következő időszakban a vízháztartás egyébként is kiemelt témakör lesz a Duna-program keretében.Véleménye szerint, lehetőség lesz a határ menti térségekkel is együttműködést kialakítani.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Három hét alatt bíróság elé került a ceglédi rabló

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség...

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...