5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Ungvári Attila mától a mezőnyben

Kétéves doppingeltiltásának csütörtöki lejártával visszatér a nemzetközi cselgáncsmezőnybe Ungvári Attila, aki ott lesz áprilisban a budapesti Eb-n is.
A 2010-es bécsi Eb-n 73 kg-ban bronzérmes dzsúdósnak a 2011 januári bakui Világkupán, majd februárban a budapesti – neki aranyérmet hozott – Hungária Kupán adott mintájában találtak doppinglistás anyagokat, de elmondása szerint más valaki szándékosan rakott tiltott szereket az italába. A nemzetközi szövetség 2011 júniusában kétéves eltiltással sújtotta őt, majd a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) tavaly júliusban helyben hagyta az ítéletet, ám azt nem doppingvétséggel, hanem gondatlansággal indokolta.
“Megváltozik az ember ilyen hosszú idő alatt, idegileg nem a legjobb állapotban vagyok, sokan érdeklődnek a hogylétem felől, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól vagyok” – nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön a 24 éves versenyző. “Talán még mindig nem esett le, hogy mit vesztettem ebben az időszakban, nem tudom megemészteni, hogy elvettek tőlem vb-ket, Eb-ket és egy olimpiát.”
A Testnevelési Egyetemen tanuló, Karvalynak becézett sportoló hozzátette, családja – benne az olimpiai ezüstérmes, azóta már szintén 73 kg-ban küzdő bátyjával, Miklóssal – rengeteget segített neki a kényszerszünet átvészelésében. Ami a terveit illeti, Ungvári elmondta, jövő hétvégén az uruguayi Világkupa-versenyen tér vissza, majd Törökországban lép még tatamira a budapesti Eb előtt.
“Még nincs bennem a minőségi dzsúdó, de remélem, olyan ez mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni, és abban is bízom, hogy csak megkoptak bennem ezek a dolgok. Az idén bevezetett új szabályok amúgy fekszenek nekem, nem vagyok egy fogásbontós típus, és lábra se szoktam támadni. Az elején még nem garantálom az érmeket, de mindenképpen jó versenyeket szeretnék vívni.” – mondta a ceglédi cselgáncsozó, akinek edzője, Bíró Tamás hangsúlyozta, hogy nem támaszt nagy elvárásokat tanítványával szemben:
“A legfontosabb, hogy álljon vissza, reális célokat kell kitűzni. Szüksége van öt-hat versenyre és nyolc-tíz edzőtáborra a csúcsforma visszaszerzéséhez, remélhetőleg az augusztusi, riói vb-re már rendben lesz.”
A tréner kifejtette, hogy mivel Ungvári lekerült a világranglistáról, eleinte kaphat rossz sorsolásokat, de az erőnlétével nincs gond, és az új szabályok sem zavarják meg, így idővel ismét szállíthatja a jó eredményeket

Forrás: MTI – Fotó: Illyés Tibor 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...