6.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Tamasi és Árvai diákolimpiai bajnok!

Az idei év első országos Diákolimpiai döntőjét a serdülő „A” korosztályban rendezték. A BHSE termében tartott rangos viadalon a betegségek által megtizedelt ceglédi judosok is indultak, ahol kiválóan szerepelt a 4 fős különítmény. Tamasi Szandra esélyeshez méltóan négy győzelemmel lett aranyérmes, míg Árvai Péter három ipon győzelemmel szerezte meg a bajnoki címet.

A két még diákkorú versenyzőnk is kiválóan szerepelt, Ócsai Sándor két győzelem, két vereséggel ötödik, még Pálinkás Milán négy győzelem, egy vereséggel harmadik lett.

 

Eredmények:

Serdülő leány 36kg: I. Tamasi Szandra

Serdülő fiú 36kg: V. Ócsai Sándor

40kg: III. Pálinkás Milán

81kg: I. Árvai Péter

 

A Budapesti Hungária Kupa keretében adták át az idei DAN mesterfokozat adományozásokat. A kitüntettettek között volt, a Londoni Olimpia hőse Ungvári Miklós és edzője Bíró Tamás. Mindketten VI. DAN fokozatot kaptak. Március 8-án a TF-en két válogatottunk Ungvári Attila és Majer Tibor tett sikeres vizsgát az I. DAN-ból. A judoban az I. DAN övfokozatból kötelező vizsgázni, a többi adományozható. Előző eredményei alapján, így Majer Tibornak II. DAN övfokozatot, Ungvári Attilának III. DAN övfokozatot fogják adományozni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...