13.8 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

„Munkánk alanya a gyermek”

 

Az óvodások számát felmérve már március elején láttuk, hogy több osztály indítására lesz szükség a körzeti iskolákban. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ jogszabály-módosítást kezdeményezett, melyet várhatóan támogat majd a jogszabályalkotó, így a korábban alkalmazható maximális osztálylétszámtól való 20%-os eltérítési szabályokkal bővül a fenntartó mozgástere az osztálylétszámok kialakításában, indítható osztályok meghatározásában. Nem célom, hogy túlterhelt, nagyon magas tanulói létszámokkal indítsuk az első évfolyamokat.

– A Ceglédi Tankerülethez 41 intézmény tartozik, amelyek mind egyéni arculattal, jól bevált oktatási módszerekkel rendelkeznek. Az iskolák vezetői, a pedagógusok napi szinten találkoznak az új rendszer felállásának nehézségeivel. A panaszok között szerepel, az „uniformizálási törekvés”, az, hogy “minden forintot indokolni kell, ami megnehezíti az intézmények működését”, vagy hogy “nem engedélyezik új osztályok indítását”. Az intézmények hagyományai, egyéni oktatási elképzelései, érdekei milyen mértékben, hogyan kapnak teret az új rendszerben? 

– A megyeközponti tankerülethez folyamatosan kerültek fenntartásra, működtetésre az iskolák, jelenleg 39 intézmény (járási, megyei) tartozik hozzánk.

A fenntartóváltásnak nem célja az iskolák szakmai munkájának uniformizálása, a tanév elején elfogadott iskolai munkatervek megvalósítását elősegíti, támogatja a tankerület, sőt még új feladatok finanszírozását is felvállaltuk. Az egyéni arculatok erősítését kértem az intézményvezetőktől, olyan tartalmi elemeket, melyeket a jogszabályok engednek, intézményi alapdokumentumok tartalmaznak. Nem vagyok híve a pillanatnyi ötleteken alapuló, nem kellően kidolgozott programok átgondolatlan bevezetésének, mert munkánk alanya a gyermek, annak személyisége, és az nem játékszer.  

A pedagógus a tanítási órán is mindig tudja honnan, hova akar eljutni, ez az iskola munkáját is szükségszerűen jellemzi. Most zárult le az intézményekben a Pedagógiai Programok megújítása, mely szakmai tervet 5 év alatt kell megvalósítani az iskolában. A program elkészítésében csak segítséget kaptak az intézmények, szakmai korlátozást nem. A dokumentumban szereplő intézményi hagyományokat, módszertani különbözőségeket, a kihívásokra adott pedagógiai válaszokat nem érdeke sem a fenntartónak, sem a működtetőnek megnyirbálni, azonban tudnia kell milyen tárgyi, személyi feltételek szükségesek, azok biztosítására fel kell készülnie. 

Az iskolák működésében valóban újszerű a működtetés és fenntartás fogalmának szétválása. Akár működtetjük az intézményt, akár nem, az egy hónapra előre igényelt intézményi előleget valóban minden hónap 25-éig kérjük leadni, mely szakmai és pénzügyi engedély után 5 napon belül kerül kifizetésre. 

A kifizetett összegek mindannyiunk pénze, az állam biztosítja, ezért természetes, hogy szigorú az elszámolás. Az iskolák vezetői, ha a pontosságot és a következetességet vélik „hibának”, én ezt a rendszer erényének tartom. A fegyelmezett, azonos elvek alapján ítélő pénzügyi, szakmai működést szervezetünk alapjának tartom, ez a tankerületben  a továbbiakban is a munkavégzés elengedhetetlen követelménye.

– Milyen tapasztalataik vannak az átalakítás jelen fázisában? Mi könyvelhető el sikerként, melyek a legfontosabb kihívások?

– Ahogy mondani szokták, lakva ismerszik meg az ember. A tankerület az iskolák munkájába a tanév második felében kapcsolódott be. Az együttes feladatvégzésben folyamatosan ismerjük meg az iskolák szakmai munkavégzését, a kollégák pontos, precíz, igényes, vagy arra törekvő munkáját. 

Az állami feladatátvétel azonban nemcsak szakmai munkát jelentett az intézményeknek. A napi tanítási folyamat mellett az adatszolgáltatás folyamatos az intézmények részéről, mely nagy terhet jelent, jelentett és ez is az ismerkedési folyamat része. 

Örömömre szolgált, hogy az iskolatej program úgy valósult meg Cegléden, hogy a Hidvégi Lajos mikebudai tagintézmény tanulói is részesültek a program előnyeiben. Köszönöm ezt az önkormányzatnak, és a pedagógusoknak.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy egyetlen egy tanulmányi verseny, kirándulás, nyílt nap, évforduló nem maradt el, sőt a korábbiakhoz mérve is magas színvonalon került megrendezésre az intézményekben.

Úgy gondolom, jó kezdeményezésnek indult a járási iskolák igazgatóinak szakmai fóruma összehívása, melyben az iskolák szakmai munkájukkal nyitnak egymás felé, betekintést engednek az intézményük életébe, jó gyakorlatokat ismerhetnek meg, és szakmai eszmecserére van lehetőségük.

– Milyen szülőket érintő gyakorlati változások várhatók szeptember 1-től az intézményekben?

– Szeptember 1-jével a Köznevelési törvényben több új szabály lép hatályba, többek között a következő tanévtől vezeti be felmenő rendszerben a nem „rászorultsági”, vagyis nem szociális alapon járó ingyenes tankönyvhöz juttatást, tehát ősszel az induló első osztályosok ingyen fogják azt megkapni. Ez biztosan több családban nagyon nagy segítséget fog jelenteni a beiskolázás költségeinek tervezésekor.

– A Ceglédi Tankerületnek nincs külön honlapja, amely tájékoztatná az érdeklődőket az aktualitásokról. Hol érdeklődhetnek a szülők, hogyan tájékoztatják az aktuális változásokról a Cegléd környéki lakosságot?

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ központi hivatal. Honlapja elérhető a www.klik.gov.hu címen. A tankerületeknek, mint szervezeti egységeknek még nincs külön honlapja, így a Ceglédi Tankerületnek sem. Véleményem szerint akkor működik jól a rendszer, ha a szülő nem közvetlenül a tankerülettől kérdez, és kapja meg a választ, hanem az iskolától. Január óta így működünk, vagyis a szülőket az iskolák tájékoztatják folyamatosan az eseményekről, tennivalókról. A hivatal nyitott, naponta 8-16-ig elérhetőek vagyunk, információkat a tankerület irodájában kapnak az érdeklődők, címünk: Kossuth F. u. 1., telefonszám: 500-338 vagy 500-339.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....