22.2 C
Cegléd
2026. május 21. csütörtök
spot_img

Kis lépésekkel lehet sikereket elérni

A Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központban április 29-én ismételten összeültek szociálpolitikai kerekasztal megbeszélésre a szakma képviselői. A megbeszélést Mikulásiné Oláh Ágnes, intézményvezető nyitotta meg. Két fő témája volt a találkozónak. Az egyik az Ugyeri Teaklub, melyet Fehérné Gulyás Margó és Szlankó Andrea keltett életre. Beszámoltak munkájuk elindításának nehézségeiről, az eddigi eredményekről. Elérték, hogy a Teaklub-ba járó családok mindegyike befejezi az általános iskolai tanulmányait. Szlankó Andrea elmondta, hogy kis lépésekkel lehet csak sikereket elérni, és tudják, hogy azok a családok, – akik a segítséget nem csupán várják, hanem útmutatással tudják az irányt – megtették az első lépést.
A második napirendi pont a legkésőbb július 1-ig elkészítendő Esélyegyenlőségi Program megtárgyalása volt. A program megléte feltétele, hogy Európai Uniós pályázatokhoz jusson Cegléd Város Önkormányzata. Jó lehetőség annak áttekintésére, hogy milyen is a városban a szociális helyzet, az esélyegyenlőség. A különböző területek szakemberei vállalták, hogy szakterületükről átfogó, valós helyzetképet nyújtanak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Jótékonysági mezárverés a Futókörök Napján

Gazdára talált a ceglédi sportolók és olimpikonok által dedikált...

Tűzoltók mentették meg a kocséri gólyafészek tojásait

Szokatlan riasztást kaptak hétfőn a Nagykőrösi Városi Tűzoltóság munkatársai:...

Bajnok a Ceglédi KK SE U18-as csapata

Bajnoki címet szerzett a Ceglédi KK SE U18 U18-as...

Minden ceglédi versenyző országos döntős

A Fitkid Kelet-Magyarországi III. osztályú verseny második fordulóját Békéscsabán...

Az ízületi fájdalom enyhítésének lehetőségei

Az ízületi fájdalmak sajnos sokak mindennapi életét befolyásolják, gyakran...