12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Emléktábla koszorúzás a Református iskolában

– Hogyan jött az ötlet az emléktábla elkészítésére?

– Talán azzal kezdeném a visszaemlékezést, hogy hatvan évvel ezelőtt léptünk be férjemmel ebbe az iskolába, amely Földváry Károly nevét őrizte. Megboldogult férjem, Lente Károly Egerben rajzszakos tanárként végzett, és pályáját e falak között nagy örömmel és alázattal végezte. Az ezredest ábrázoló domborművet saját indíttatásból, kedvtelésből formázta meg, majd a Közgép 2. számú ceglédi gyárában öntötték ki.

– Mennyi idő alatt készült el a dombormű?

– Körülbelül fél évet dolgozott rajta. Az emléktábla az iskola külső szárnyán volt megtekinthető, amikor a református egyház vezetése alá került, pedig ide, az emeleti folyosóra került áthelyezésére. Minden évben megemlékezünk az ezredesről, s így a dombormű elkészítőjéről is, amely számomra nagy megtiszteltetést és örömöt jelent. Megemlíteném még, hogy magyarországi útikönyvekben a ceglédi emlékhelyek között is megtalálható a dombormű, amely városunk hírnevét is öregbíti.

– Említette, hogy hatvan évvel ezelőtt léptek be ebbe az iskolába.

– Igen, én Szegeden végeztem biológia szakosként, és egyetlen munkahelyem volt ez az iskola, amelynél csodálatosabbat el sem tudtam volna képzelni. Egy életen át a gyermekek nevelésével, oktatásával foglalkozni óriási megtiszteltetés és büszkeség. Örömmel lépek be mindig ebbe az intézménybe, hiszen csodálatos emlékeket őrzők.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....