5.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Újdonságok a fogászatban

– A fogászati beavatkozások közül a legtöbb újítás az elmúlt években talán a fogpótlás területén valósult meg. Milyen lehetőségek közül választhatnak a páciensek? 

– Az utóbbi években rohamos fejlődés figyelhető meg a fogászat területén. Ez előrelépést jelent az anyagok, eszközök tekintetében, ami magával hozza az alkalmazási technikák változását is. A fix fogpótlások közül régebben ’70-80-as években elsősorban műanyag leplezésű fém koronák, hidak készültek, melyekből még mindig nagyon sokat lehet látni. Habár sem esztétikailag, sem funkcióját tekintve ma már nem megfelelőek.

Pályám elején egyre nagyobb számban készültek fémkerámia (fémvázra égetett porcelán) pótlások. Most is még mindig ez a legelterjedtebb fix fogpótlásfajta. Az esztétikai igények növekedésével egyre jobban terjednek a fémmentes restaurációk, melyeknek a pontossága és az esztétikai hatása (színe, fényáteresztő, fényvisszaverő képessége) sokkal jobb a korábbiaknál. A fogtöméseknél is fontos szempont, hogy csak a szuvas terület kerüljön eltávolításra, melyet a korszerű tömő és ragasztóanyagok tesznek lehetővé. Az implantációs fogpótlások is egyre gyakoribbak, melyek sok esetben alternatívát jelenthetnek a kivehető fogpótlással szemben.

– Az esztétikai okon túl milyen tényezők indokolják még a fogpótlásokat?

– A fogak legfontosabb szerepe a rágásban, táplálkozásban van. Ezen kívül részt vesznek a beszédben, hangképzésben és esztétikai funkciót is betöltenek. Egy fog hiányának pótlását nem minden esetben javasoljuk, persze ez függ a foghiány helyétől, a fogeltávolítás óta eltelt időtől, a szomszédos fogak állapotától is. Több fog hiányát mindenképpen érdemes pótolni. Ilyenkor a hiányt határoló fogak bedőlnek, a szemközti fogak pedig meghosszabbodnak, ezáltal a megbomlik a fogsorzáródás harmóniája, ami komoly állkapocs-ízületi problémákhoz vezet. Minél nagyobb az elváltozás, annál nehezebb visszaállítani a korábbi állapotot. A költségek is ennek tükrében változnak. Tehát érdemes panaszainkkal mielőbb szakembert felkeresni, hogy minél kisebb beavatkozásra kerüljön sor. Nem utolsó sorban az szép, rendezett fogazat a lelki egyensúlyra is kihat, magabiztos kisugárzást, önbizalmat ad.

Bejelentkezés: dr. Túri Judit fogszakorvos Tel: 06-20/9837-632 – Túri Poliklinika 2700 Cegléd, Ady E. u. 16. Tel: 06-53/310-318 www.turipoliklinika.hu 

 

 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...