8.3 C
Cegléd
2025. december 6. szombat
spot_img

Grand Prix ezüst, Universiade bronz, edzőtáborok

A nyári hónapok általában a pihenésről szólnak, nem így a judosoknál. A CVSE-KÖZGÉP versenyzői nagyüzemi módon járják a különböző versenyeket, edzőtáborokat. Előbb Bukarestben Ungvári Miklós lett ezüstérmes Europen Open-en, majd szintén, Ő két hét múlva Miami Grand Prix-en végzett a második helyen. A Miami versenyt követő edzőtáborozás után, egy hét pihenőt kaptak a versenyzők, majd rögtön utána a szokásos nyári, ceglédi edzőtáborral kezdték meg a felkészülést. 

A PULZUS Szabadidő központban tartott edzőtáborban, három ország, több mint húsz szakosztályának közel száz versenyzője gyakorolt az egy hét alatt. A tábor remek lehetőséget nyújtott a Kazany-i Universiade, az Utrecht-i EYOF, illetve a Paks-i Atomkupára való felkészüléshez. A Szakosztály ezúton is köszöni, minden közreműködőnek a tábor zökkenőmentes lebonyolításához való közreműködését. Az Önkormányzati Hivatalnak, Csíkszeredai testvérvárosunk judosainak vendéglátását, a Heraklesz program és a TÁMOP-3.2.11/10-1/KMR-2010-0074 pályázat támogatását, illetve a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidő Központ segítségét, akinek köszönhetően fürdőprogrammal lazíthattak a kemény edzések után. 

A tábor sikerességét jelzi, hogy a Kazany-i Universiade-n – ahol két CVSE-KÖZGÉP versenyző lépett tatamira – Ungvári Attila végre régi önmagát idézve judozott. Az egyéni versenyen ötödik lett, míg a csapatban a 60kg-ban helyezetlen Majer Tiborral együtt a dobogó harmadik fokára állhatott. Attilának kilenc mérkőzése volt a viadalon, ebből hatot nyert, s mindössze hármat vesztett el, s ebből kétszer a többszörös világbajnok koreai Wang győzte le. 

A pihenésre ezután sem lesz mód, a hét elején a paksi Atom Kupa edzőtáborban folytatódik a felkészülés, utána a hétvégén Attila a Moszkva-i Grand Slam-en, majd az azt követő edzőtáborban lép tatamira. A felkészülés első fázisát Szocsi-ban, az EJU edzőtábor zárja.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ünnepi díszbe öltöztetett autók mozgalma

Mozgalommá nőtte ki magát a ceglédi autósok adventi kezdeményezése:...

Lebukott a tiltott pókerklub

Vádat emelt egy férfival szemben a Ceglédi Járási Ügyészség,...

Takarékosság vagy „kufárkodás”?

A felelős gazdálkodás valódi tétje A novemberi ülésen végre arról...

Válogatás hat évtized terméséből

Koltói Ádám: Betűvetéseim Nem könnyű olvasnivalót adott kezünkbe a Szerző....

Állatkínzás Abonyban

Lábainál fogva csapkodott egy kóbor kutyát villanyoszlopnak egy férfi...