12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Ne előlük, értük fuss!

Futók, kerékpárosok és állatvédők várták Lajkó Csaba ultramaratonistát július 28-án a „Ne előlük, értük fuss” elnevezésű jótékony­sági futás ceglédi állomásán. Az ultrafutó az árvízkárosultak, hajléktalanok, Down-szindrómás gyerekek után, most az állatvédelem mellé állt kezdeményezésével. Az elsődleges cél ezzel az akcióval a felelősségteljes állattartásra, az ál­latvédelmi törvény betartására és betartatására való figyelemfelhívás, az örökbefogadás népszerűsítése, az ál­latotthonokban végzett lelkiismeretes munka megismertetése az emberekkel, és felhívás az ott végezhető társadalmi munkákra, önkéntesek toborzása, adományok gyűjtése.
A figyelemfelhíváson túl a jótifuti útvonalán – így Cegléden is – a résztvevők segítettek az állatmenhelyeken is önkéntes munkával. 
– Szeretettel vártuk a futókat, akik a menhelyen meg is itatták, sétáltatták a kutyákat. Csodálatra méltó, hogy a jó cél érdekében a nagy kánikulában is végigcsinálták a jótékonysági futást. – számolt be lapunknak a menhely vezetője, Soltész Lászlóné. – Hozzá kell tennem, hogy nagyon jókor jött ez a figyelemfelhívás a felelős állattartásra, mivel rengeteg a kóbor kutya. Ezek egy részébe nincs chip beültetve, mert nem tudják a gazdik kifizetni. Más részüket felelőtlenül otthagyják a gazdáik által elhagyott házakban. Cegléden mind a menhely, mind a gyepmesteri telep teltházzal működik. Magyarországon nagyon felelőtlen az állattartás még azok esetében is, akiknek megvannak az anyagi feltételeik. Nem törődnek az emberek azzal, hogy rossz a kerítés és kimegy a kutya, vagy hogy amikor kiállnak autóval, akkor kiszökik, mert nem kötik meg arra az időre. De említhetném azt is, amikor lakatlan házakhoz kötik ki az ebet, de a szomszédok nyugalmára nem gondolnak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....