Pár hete történt egy szomorú eset. Az egyik ismerősömet kitagadta a családja, mert nem a szülők által kinézett tehetős fiatal lányt választotta, hanem azt, akit igazán szeretett. Ezen elgondolkodva sok minden eszébe jut az embernek.
A társadalom egyik alappillére a család, ahol a családtagok között általában vér szerinti rokoni kapcsolat van. Ez a kötelék az emberi társadalom történetében a legősibb, legerősebb emberek közötti kapcsolat. A történelemben és az irodalomban számos példát találunk, ami a család elleni lázadásról szól (pl. Rómeó és Júlia). Az elfogadott minta mégis a családi kapcsolatok ápolása, egymás segítése. A család „létrejötténél”, mikor megszületik az első gyerek, a nagyikra van a legnagyobb szükség.
Sajnos sok olyan nagyi van, aki csak papíron létezik. Ha éppen vigyázni kellene az unokára, vagy kicsit segíteni a háztartás körül, esetleg meglátogatni a rokonokat, mindig halaszthatatlan dolga akad. Hivatalosan a család része, de csak minden „másnap” találkozik vele az ember (karácsony és húsvét másnapján). Nem hiányoznak neki az együtt töltött órák. Nem látja, mikor az unokája elkezd járni. Nem hallja a szavait, mikor elkezd beszélni (valószínűleg a „nagyi” szó nem lesz az első szavai között).
Viszont ennek is visszája is sokszor igaz. A „gyerekek” nem kérnek a szülőktől segítséget, hiszen ők mindent tudnak… Az idő múlásával pedig már dacból nem hívják fel a papát vagy a mamát. Félnek bevallani tévedésüket, és azt, hogy egy kis segítségre nekik is szükségük lenne.
Egy ceglédi „papírvej”
