14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

A Ceglédi Panoráma egyik célja az ismeretterjesztés

Szeptember 27-én került megrendezésre a Ceglédi Panorámában 10 lapszámon át tartó szellemi játék eredményhirdetése a Kalocsa Vendéglőben. A rendezvényen a kétszemélyes egerszalóki pihenés nyertesének is átadtuk a fődíjat. 

Krizsán Ervin főszerkesztő megköszönte a támogatóknak – Kalocsa Vendéglő és a Termál Park Egerszalók Hotelnek – a díjakat, a játékosoknak a kitartó kutatómunkát. Mint kifejtette a Ceglédi Panoráma egyik célja az ismeretterjesztés, amely összecseng a játékos agytorna céljaival. Azt is bejelentette, hogy a játék folytatódik a jubileumi évhez kapcsolódva. A játék kérdéseinek szerkesztőjét Dr. Kürti György nyugalmazott gimnáziumi igazgató mutatta be. Dr. Dusek László összegezte a tízfordulós játék tapasztalatait és ismertette a meglepetés helyszíni vetélkedő szabályait, amelynek nyereményeit a Hanga Könyváruház és Ceglédi Város Önkormányzata ajánlotta fel.

A fődíj nyertesének bejelentését a résztvevők izgatottan várták. A sorsoláson azok vettek részt, akik a játék minden fordulóján beküldték a válaszokat, és a kérdések legalább felét helyesen adták meg. A Thermal Park Hotel Egerszalók 2 személyes hétvégi pihenését Solti Pálné nyerte. A nyugdíjas köztisztviselő, mint elmesélte, lapunk lelkes olvasója a kezdetektől.

– Minden cikket elolvasok a Panorámában, de a vetélkedő miatt már alig vártam a postást. Érdekesek voltak a kérdések, sok mindenre tudtam a választ, vagy könyvtárban, interneten néztem utána. Mindig szerettem kutatni, molyolni, engem ez szórakoztat, hasznos elfoglaltságnak tartom, mert sok mindent megtudok az adott településről, személyről. Tehát elsősorban nem a nyereményért játszottam, de nagyon örülök neki. – mondta a helyszínen a szerencsés nyertes.

Több fotó az eseményről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...