A vasútállomáson lévő postára szoktam járni, ahol mindig gyors és színvonalas kiszolgálásban részesítenek az ott dolgozó hölgyek. A gabonasiló felől megyek be a kispostára, de mindig elszorul a szívem és elfog a düh az ott uralkodó állapotok miatt.
Szemét szemét hátán, különösen a kocsivizsgáló épülete, bejárata mellett. Mivel az épp „pihenőjüket” végző kocsivizsgálók sokszor a bejárati lépcsőkön cigarettáznak és mivel a mindig teli szemetes és a környékén szétszórt flakonok, szardíniás dobozok stb. annyira közel vannak a kocsivizsgálók épületének bejáratához, nehéz nem feltételezni, hogy a szemétdomb saját gyártmány.
A fák alatt parkoló autók gazdái is előszeretettel dobják ki zacskókban, vagy a nélkül a házi hulladékaikat, gondolván, majdcsak lesz vele valami. Ugyanitt egy félig romos épület is éktelenkedik az átjárónál, méteres gaz, dzsumbuj borítja az átjárót és ennek szélét.
Mivel ez a terület a MÁV tulajdona, több kérdés is felmerül bennem a postára menet közben:
– Milyen népség a „kocsivizsgálók” csapata, ha eltűrik, netán ők maguk hozzák létre ezt a trágyadombot az épületük bejáratánál?
– Van-e gazdája a ceglédi vasútállomásnak, aki valamikor is a terület ezen részén járt? És észrevette-e az ottani szemetet? És vajon intézkedett-e aziránt, hogy ezt feltakarítsák?
– Miért kapja a fizetését az állomásfőnök, ha megtűri ezt az állapotot?
– Milyen szemük van a kocsivizsgálóknak, ha ezt a szemétrakást nem látják, nem veszik észre az orruk előtt?
– Ilyen emberekre bízzuk mi utasok magunkat, ha vonatra szállunk? Nem életveszélyes ez ránk nézve?
