17.2 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Nagykőrösön mindent elvisznek, ami fém

Az ügytípusban kiszabható legsúlyosabb büntetést szorgalmazza a Nagykőrösi Járási Ügyészség a Pest megyei városban elszaporodott fémlopások elkövetői ellen. A közelmúltban a gyors nyomozást követően két ügyben is vádat emeltek az illetékes bíróságon – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Gyugyi Csilla elmondta, hogy Nagykőrösön a vagyon és jövedelem nélküli elkövetők az utóbbi időszakban szinte mindent elvisznek, ami fém, amit a fémkereskedőknek el tudnak adni.

A járási ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki április és szeptember között temetőből, szeméttelepről, ipari létesítményből és lakóépületekből rendszeresen lopott kerítéseket, vaskaput, vasrácsot, alumíniumlétrát, kábelt.

A szóvivő közlése szerint egy másik fémlopási ügy két vádlottja az év első felében nagykőrösi zártkertekből vitt el például üzemanyagot, kézi szerszámokat, szivattyút és rotációs kapát.

Mint mondta, gátlástalanságukat mutatja, hogy egy „épület méretű” olajtartályról éjszakákon át szerelték le a fémlemezeket, hogy ezekből is pénzt szerezzenek a kereskedőnél.

Mindhárom elkövető előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást. Mivel halmazatban követték el a cselekményeket, négy és fél év börtönre is ítélhetik őket – tette hozzá Gyugyi Csilla.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...