19.3 C
Cegléd
2026. június 13. szombat
spot_img

Adj vért és találj szerelmet!

– Amikor a véradásra elmentem nagyon izgultam, de ott állt egy srác és megkérdezte: Jártál–e már itt? – mesélte Hegyi-Pádár Edit. – Az első véradásomon Feri kísért végig, nagyon nagy hatással volt rám, ugyanis megtudtam, hogy ő már régóta véradó és szinte mindenkit ismert ott, a nővéreket, véradókat, mint egy nagy család. Én is oda akartam tartozni. Engem megijesztett a köztünk lévő 8 év, így Ferit idézve „elkezdtem futni a köreimet”, élni az életemet. Idén július 13-án azonban minden kedves rokonunk, barátunk és ismerősünk előtt egy meglepetésekkel teli lagzin kimondtuk egymásnak a régen várt boldogító igeneket. Rá kellett jönnöm, hogy őrá vártam végig, azóta, hogy megismertem. Jobb később, mint soha. Azt szeretnénk, hogy történetünkkel sok emberhez eljusson az a szomorú hír, hogy még mindig kevés a véradó Magyarországon, így olykor műtétek maradnak el. Nemsokára év vége, amikor többen elgondolkodnak rajta, hogy mivel is lehetne segíteni embertársainkon, és lám a válasz ennyire egyszerű, ráadásul nem kerül semmibe sem. A férfiak 56 naponta a nők 3 havonta adhatnak vért, amire nagyon nagy szükség van. Gyarapítsuk együtt a véradók táborát! A következő véradás Cegléden november 26–án a Művelődési házban lesz. 


A Magyar Vöröskereszt Ceglédi és Nagykőrösi Szervezete 2013. 11.26-án 13.00-17.00 között városi véradást tart a Kossuth Műv. Központ  B. épületében. Minden sokszoros és új véradó megjelenésére nagyon számítunk!
Véradó Ünnepséget tartunk a Kossuth Műv. Központ emeleti Kamaratermében 2013. 11.28-án 17.00 órakor, melyre szeretettel várjuk a sokszoros véradókat és az önkéntes segítőket.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen,...

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...