11.1 C
Cegléd
2026. szeptember 27. vasárnap
spot_img

Köszönet a háziorvosnak

Dr. Gabnai Judit doktornőt idestova harminc éve ismerem. Ő egy igazi, jól képzett, sokat tapasztalt, figyelmes orvos, jóságos lélekkel és együttérző szívvel. Az orvosi hivatás valahol hasonlít a pedagóguséra. Az orvos gyógyításra, a pedagógus tanításra használja ugyanazokat a szavakat. Mindkettőjük hivatásának része a pszichológia.

Negyven év pedagógusi tapasztalattal tudom, esetenként egy nem teljesen megérdemelt dicséret is segít a tanulónak jobbá lenni. Az orvos pedig néhány jókor mondott, kedves szóval jobban öszönti a beteget a gyógyulásra, mint a rendszeresen adagolt pirulákkal. Dr. Gabnai Judit rendelője előtt mindig hosszú a sor, de mindenki tudja, hogy a szó szoros értelmében valódi orvossal fog találkozni.

Májusban súlyos gerincbántalmakkal lebetegedtem. Majdnem négy hónapig a lakáson belül is csak járókeret segítségével közlekedtem. A doktornő sok figyelemmel és gondoskodással viseltetett irántam, segített orvosként és táplálta bennem a reményt is. Szavakkal is gyógyított, mint egykoron a saját édesanyám. Nagyon hálás vagyok érte!

Kati, a nagyon kedves asszisztensnő rendszeresen látogatott, segített és beadta az injekciókat. Neki is hálával tartozom. Szeretném kifejezni köszönetemet mindenkinek, aki segített nekem, támogatott ebben a nehéz időszakban, amikor ágyban fekvő beteg és magányos voltam. Többek között a szomszédoknak – Gregus Erzsikének és családjának, Nagy Béla doktornak és Amálkának, Tóth Józsefnének és Ágikának, Mónikának, – valamint Kója Miklósnak és családjának, és mindazoknak, akik valódi barátok voltak és maradtak.

Judit nap okán névnapja alkalmából is kívánok a doktornőnek jó egészséget, munkasikereket és boldogságot!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...