9.9 C
Cegléd
2026. február 28. szombat
spot_img

Mikiék célbaértek

Gyerekként, a Dakar-közvetítést nézve a tv-ben, arról álmodozott, egyszer rajthoz áll. Ungvári Miklós vágya 2014-ben teljesült, sőt célba ért. A 2012-es londoni olimpia ezüstérmes cselgáncsozója előbb összeismerkedett Sebestyén Sándorral és Bognár Józseffel, majd szorított nekik a 2013-as, egyébként sikeresen teljesített dél-amerikai futam alatt, aztán szoros barátság született, idén pedig csatlakozott a pilótához és navigátorához, valamin az UNIQA Sandlander Teamhez.
„A tévében azért sokkal másabb, mint hátul ülni az autóban – nyilatkozta az összetett 47., a T2-es kategória hetedik helyén végzett egység tagja, Ungvári Miklós. – Rengeteg küzdelemben, kalandban volt részem, büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem ennek a fantasztikus csapatnak, ennek a csodálatos közösségnek. Sebestyén Sándor és Bognár József még a január ötödikei rajt előtt megígérte, elvisznek a célba, s örülök, hogy teljesítették a vállalásukat. Nagyon nehéz napok vannak mögöttünk, ugyanakkor már most hiányzik a dakarozás. A sok ásás, a zötykölődés, a készülődés, az izgalom, egyszerűen minden. Örök életemben emlékezem majd erre a két hétre.” Az UNIQA Sandlander Team január 21-én 17:20-kor érkezik meg Budapestre, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljára.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket

A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták azt a...

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...