-5.7 C
Cegléd
2026. január 18. vasárnap
spot_img

Három generáció egy csapatban

A stresszoldó kikapcsolódás olyan kötelező feladattá váló szórakozás lett, amibe a szomszédos Cegléd és Albertirsa kosaras lányai is többen bekapcsolódtak. A heti egy-két alkalom annyira összekovácsolta a közösséget, hogy ezt látva a Ceglédberceli Önkormányzat és a helyi Általános iskola is felvállalta támogatásukat. Az iskola tornatermében felfestett pályán gyakorolhatnak és vívhatnak nagy csatákat, sokszor a koedukált csapatok. Török József polgármester és Héregi Mihály egyesületi elnök hatékony háttérmunkával  megmutatták, milyen a sport, amit az egészségük megőrzése, a szabadidő hasznos eltöltése céljából áldoznak a résztvevők saját maguk és a köz javára.

A közelmúltban különleges alkalmat ragadtak meg az ötletgazdag „hölgykoszorú” tagjai. Fenyődi Miklós, a hangos kirohanásairól egyáltalán nem éppen elhíresült edzőjük a 70. születésnapját titkolta (volna) előlük. Rövid nyomozati munka után megfejtették mindezt és előkészítették, hogy Miklós bácsit a névnapján csalják lépre. Alapos szervező munka után elérték, hogy Fenyődi Miklós, azután 38 éves fia Tamás és 18 éves unokája, Szabolcs együtt lépjenek pályára a köszöntés apropójára szervezett barátságos mérkőzésen. Három grácia az ünnepi esemény attrakciója volt és a harminc főnyi néző meghatódottságán csak az ünnepelt tett túl, férfi ember létére könnycseppek jelentek meg a szemében. A kitartó és szorgalmas játékosok öröme is határtalan volt, muníciót gyűjtöttek újabb évekre. A ceglédberceliek bebizonyították, hogy így is lehet sportot csinálni, csak akarni kell.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új mentőautó érkezett a ceglédi mentőállomásra

Új MAN TGE mentőautóval bővült a Ceglédi Mentőállomás (OMSZ)...

Megújuló közösségi sportpálya

Rimóczi Gábor, a 2. számú választókerület képviselője közösségi oldalán...

Nyársapáti atrocitások

A nyársapáti Kocsányos Tölgy Tisza Sziget közösségét ért támadások...

Ceglédet választotta téli felkészüléséhez az FC Košice

Szlovák élvonalbeli labdarúgócsapat érkezik Ceglédre a téli felkészülési időszakban....

Tragédia után biztosítói követelés

86 millió forintot követel a biztosító a kocséri kettős...