5.5 C
Cegléd
2026. április 11. szombat
spot_img

Pákozdi Hús – 11-12. forduló

Parázs hangulatú és sok gólos mérkőzést játszott egymással a Revans és a CFE. Félidőben még semmi sem dőlt el, 3-3 volt az állás. Bozsó Norbert (Revans) négy gólt szerzett, amelyből az elsőhöz mindössze 12 másodperc kellett. Ez eddig a bajnokság leggyorsabb találata. Szabó Csaba mesterhármasa kevés volt a CFE csapatának a sikerhez, a győzelmet a Revans szerezte meg.

A Kedvencek nem találják a siker kulcsát. Ezúttal a HU-FA Bt csapatától kaptak ki egy góllal és kezdenek lecsúszni az alsó harmadba. Ezzel szemben Huszti Gyula csapata győzelmével megtartotta a negyedik helyet és még belátható távolságban van a dobogó számukra.

A forduló rangadóján két elszántan küzdő csapatot láthattak a nézők. Mindkét játékrész, így a mérkőzés is döntetlennel zárult. A kidolgozott és kihagyott helyzetek alapján a Mediterrán Pékség közelebb állt a győzelemhez, de az Autó Kelly is nyert már meg mérkőzést ennyi helyzettel, igaz akkor berúgták azt, ami „bevaló” volt.

A Jazz Cafe elővette a megszokott kottát. Félidőben még vezettek. A második játékrészben csapkodó játékukat gólokkal büntette a több meghatározó játékosát nélkülöző Showder Club csapata. Győzelmével az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Showder Club 3 pontos előnnyel áll a második helyen.

11. forduló

Ágyúsok – CFE 3-2             Pákozdi Hús – Kedvencek 7-1          HU-FA Bt.- Mediterrán Pékség 2-3

12. forduló

Pákozdi Hús – Ágyúsok 9-2       Revans – CFE 5-4    Kedvencek – HU-FA Bt 4-5

Mediterrán Pékség – Autó Kelly Keverton 2-2   Showder Club – Jazz Cafe 3-2

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Három hét alatt bíróság elé került a ceglédi rabló

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség...

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...