7.8 C
Cegléd
2026. február 23. hétfő
spot_img

A ,,legendás” Szellő meghódítja a WSB-t

Szellő Imre nagyszerű győzelmet aratott World Series of Boxing félprofi csapat-világbajnokság soron következő fordulójában a Dolce & Gabbana divatmárka által szponzorált Italia Thunder Frankfurtban, s sikerre vezette csapatát, az Italia Thundert.
Csapata Team Germany ellen lépett szorítóba. Négy mérkőzés után 2:2 volt az állás – a két alsó súlycsoportban az olaszok győztek, aztán a németek nyertek kétszer, s így a döntés a nehézsúlyú összecsapásra maradt, amelyben Szellő Imre Johann Witt-tel csapott össze.
Szellő a 2011-es ankarai Európa-bajnokságon félnehézsúlyban (81 kg), a kazahsztáni születésű, de német szülőktől származó, s már évek óta német állampolgár Witt pedig ugyanott nehézsúlyban (91 kg) szerzett bronzérmet. időközben Szellő is felment a nehézsúlyba, s most tőle várták az olaszok a döntő győzelmet.
A 30 éves klasszis – akit a WSB honlapja „legendának” titulált – nem is okozott csalódást. Az első, a negyedik és az ötödik menetben kibokszolta a németet, a másodikban és a harmadikban belement az ütésváltásba, s végül fölényesen, 49:46, 50:45, 50:45 arányban mindhárom pontozónál győzött. Ezzel a Thunder 3:2-re megnyerte a csapatmérkőzést.
„Attól tartottam, Frankfurtban nem engedik a pontozók, hogy megverjek egy németet, de akkora volt a fölényem, hogy nem pontozhattak másként. Legközelebb március 8-án lépek szorítóba, akkor Algériában mérkőzünk” – mondta Szellő.
Szellő az idei sorozatban eddig mindkét mérkőzését megnyerte, a WSB egyéni rangsorában a 91 kilós súlycsoportban feljött a harmadik helyre.
Forrás: boxing.hu – Írta: Ch. Gáll András –
Fotó: WSB

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lopás és rongálás Újvároson

Károly Ferenc önkormányzati képviselő szerint az elmúlt hetekben ismét...

Cegléd építészeti kincsei nyomában

Cegléd építészeti kincseiről, látnivalóiról készült látványos összeállítás a Daibau...

Mentőhelikopter landolt a Losontzi iskola udvarán

Rendkívüli esemény történt hétfőn reggel Cegléden: mentőhelikopter szállt le...

Címeres mezekért küzdöttek

Az U20-as korosztály számára is megkezdődött a válogatási sorozat:...

Végrehajtókra támadt egy apa és a lánya

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Ceglédi Járási...