20.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Az idén is nyitott pályán korizhatunk majd

– Cegléd Város Önkormányzata döntésének értelmében megvásárlásra került a jégkészítő gép az összes tartozékával együtt, amely a Ceglédi Sportcsarnok Kft tulajdonába kerül. A városvezetés külön kérése volt, hogy a karácsonyi vásár összképe és a hangulat miatt az idén is nyitott jégpálya legyen.  Ennek megfelelően nekünk így kell eljárni. Bizakodunk abban, hogy esőmentes telünk lesz, hiszen ez a bevételt befolyásolja. A sátras működésnél jöttek korcsolyázni akkor is a vendégek, ha esett az eső, a nyitott pályánál nem. Ugyanakkor azt is be kell látni, hogy ennek más a hangulata, sokkal látványosabb a nyitott pálya.

– Tavaly elég kicsi volt a sátor, ahol öltözni lehetett. Ebben esetleg lesz változás az idén?

– Ebben mindenféleképpen szeretnénk lépni. A mostani elrendezés miatt lehet, hogy nem lesz annyira közel az átöltöző sátor, mert a nagyobb sátor nem fér el ott, ahol tavaly volt. A tavalyi évet kihagyva az elmúlt hat év tapasztalata azt mutatta, hogy nagyon jól rá tudtunk szervezni az iskolákra. Tudjuk, hogy a mindennapos testnevelés nagy gondot jelent az iskoláknak a létesítmények hiánya miatt. Az elmúlt években még a Tápióságból is érkeztek osztályok, ezért a várható nagy létszám miatt szükség van a nagyobb átöltöző sátorra, amit hőlégbefúvóval fogunk ellátni. Ez a sátor a pálya melletti járda túloldalára fog átkerülni, de gumilappal kötjük össze a pályával, hogy a korcsolyák élei ne sérüljenek.

– Milyen plusz szolgáltatásokat kaphatnak a vendégek a jégpályán?

– Idén is adunk bérbe korcsolyát azoknak, akiknek erre szüksége lehet. Az eddigi készletünket új darabok vásárlásával frissítjük, mert leselejtezzük az elhasználódott korikat. Egyébként évek óta tendencia, hogy csökken a bérlés, mert egyre több látogatónak van már saját korcsolyája. Ahogy az elmúlt években, az idén is ingyenes, de nem őrzött ruhatárat biztosítunk, de lesz zárható értékmegőrző is. Megpróbáljuk megoldani, hogy helyben legyen korcsolya élezés is és ahogy eddig minden szezonban, most is lesz korcsolya oktatás, így előzetes jelentkezés után bátran jöhetnek azok a gyerekek is, akik még sosem voltak jégen. Sajnos korongozásra ezt a pályát nem tudjuk majd bérbe adni, mert a pálya palánk rendszere erre nem alkalmas.

A ceglédi jégpálya november 28-án nyitja meg kapuit, ahol különleges hangulatban korcsolyázhatunk majd a Szabadság tér ünnepi forgataga mellett.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....