2.1 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

A lírai lelkű matematikatanár

IRODALOM. „Már gyermekkoromban érdekeltek a könyvek, szüleim vettek egy Petőfi-kötetet, kívülről tudtam a verseket. Amikor pásztorkodnom kellett, vittem magammal valamilyen könyvet. Kaptam is a szomszédoktól, mert a jószágok a tilosba mentek.” (…) „Megérintett a költészet, magyartanár akartam lenni, csak azokban az időkben a humán tárgyakra rányomta bélyegét a politika, ez szerintem megengedhetetlen.” (…) „A Gerjepart folyóiratban megjelent egy felhívás limerickek (badarok) megírására. A szerkesztőnek az enyémek annyira megtetszettek, hogy megjelentette egy kis füzetben.” (K.Á.megjegyzése: a limeric ötsoros, rímekre épülő versike.) Íme, a Patkós Irmáról szóló: „Nagy szépség és tehetség volt Irma, / operettek ékes virágszirma. / Arca öregen is szép. / Bizonyítja a sok kép! / Lelke még szebb! Mint egy gyermek-ima!” Egy másik, – vajon kiről szól? „Az átkosban ’rossz fiú’ volt Mihály: / nem volt párttag, és ez komoly hiány! / Az új rendszerbe sem fért, / túl sok lett a megtért. / Kevély Mihály, rejtegeti, mi fáj!” Igen, eltaláltad, ez rólam szól…”

FORDULATOK. „Nagykőrösön ismertem meg Böbét. Szép, okos lány volt (Szép, okos ma is!) Az egyetemi évek alatt sokat jártunk színházba, a Zeneakadémiára, az Operába.”(…) „Budapesten éltem át 1956. október 23-át. Olyan érzés fogott el, mint amely az utcára vezette a ’48-as márciusi ifjakat. Vonultunk egyetemi társaimmal, megéreztem, hogy mit jelent a tömeg ereje. Ha ez a történelmi élmény kimaradt volna az életemből, más ember lettem volna!” (…) „A menyasszonyom, Böbe már Cegléden tanított, szerettem volna utána jönni. De hívtak egyetemi tanársegédnek is, és kínáltak állást Szentesen is. Én azonban ragaszkodtam Ceglédhez, s 1958. január 23-án beléptem a gimnázium kapuján. Remegő lábakkal álltam a tanári szobában, olyan nagy tekintélyű tanárok előtt, mint Radványi Nagy József igazgató, Nagy Lajos, Újvári Ferenc, Szeleczki Mihály, Márkus Artúr és felesége, Zsengellér Margit (később dr. Bagóczky Lajosné). Igazi homo ludens (játékos ember) volt Velkey Imre, Velkey Pál és a költő, Farkas László, értekezletek alatt ugyanis bizonyos rímpárokra verset írtunk.”

PEDAGÓGIA. „A szigor és a szeretet nem zárja ki egymást. A jó matekosoktól többet követeltem akkor, ha meggyőződtem, hogy nem képességük szerint teljesítenek. A diákok megérezték, hogy értük haragszom ilyenkor.” (…) „Tekintélyt csak a jól felkészült, következetes és igazságos tanár tud kivívni. A puskázást is azért üldöztem, mert méltánytalan azokkal szemben, akik ezt nem tudták megtenni.” (…) „És hogy mi a siker? Az, ha becsületes, családszerető emberekké tudjuk nevelni tanítványainkat.”

TORZÓ. „Apám harminchárom éves volt, amikor meghalt. A fiamat harmincegy éves korában ragadta el a halál. Nem tapasztalhattam meg, hogy apám mellett lehessek felnőtt, miként azt sem, hogy előttem teljesedjen ki a fiam élete felnőttként. Kijárok a temetőbe minden nap, mert személyes kapcsolatot tartok vele. De a lelkem csonka torzó.”

DÍSZPOLGÁR. „Az volt a legszebb, hogy a másik díjazott dr. Beck György lett, a kiváló matematikus, akit én tanítottam. Ez a pályám egyik igazi fizetsége: ott állt mellettem egykori tanítványom.”

(A 2003-ban készült rádióinterjú szerkesztett változata.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...