– Na, de drágám! Az ilyen időben még a kutyát sem zavarják ki az udvarra!
Erre válaszként elhangzott az ősrégi poén.
– Tudod mit? Te lemész, a kutya marad!
Vakarózva, ímmel-ámmal felöltözött. Emlékezett, hogy a kisszobai heverőre dobta a fehér, vászon, bevásárló szatyrot. Oda se figyelve felkapta, gyorsan zsebre gyűrte.
A sarki zöldségesnél többen ácsorogtak, a metsző, hideg szélben kipirosodott arccal. Érezhetően mindenkin látszott, hogy nagyon sietne, és ideges. Végre sorra került. Egy kiló almát kért, és kapott kiskosárban. Elővette a bevásárló szatyrot, majd beleöntötte az almát. Azok alul kipotyogtak. Nagyot nézett! Az összeszedett almákat ismét a szatyorba rakta, de azok ismét szanaszét gurultak.
Megrökönyödve állt, semmit sem értve! A sorban állókból elemi erővel robbant ki a nevetés. A nők szinte visítva, a férfiak gurgulázva nevettek. Döbbenten látta, hogy a kezében tartott „szatyor”, nem más, mint a felesége trikója!
(A kép illusztráció)
