22.2 C
Cegléd
2025. július 30. szerda
spot_img

Vendégként a hazai pályán

Ez a csere a ceglédi játékát is megzavarta, nem igazán találta meg a ritmust, így 60 gurítás után cserélt a Cegléd is. Kovács helyett Zsiros Zsolt a pályán, aki az első nehézségek után szépen hajrázott, így bár párosuk bukta a csapatpontot, a faveszteséget sikerült csökkenteni. Az állás 1-1, minimális fa előny a Ceglédnél.

Középen Bíró József és Rimóczi Zoltán folytatták a küzdelmet. Bíró nagyot küzdött, de sajnos ellenfele mindössze 4 fás különbséggel elhalászta előle a pontot. Rimóczi a múlthéthez hasonlóan szép játékkal, és jó eredménnyel szerzett csapatpontot.
Így az állás 2-2, a fa különbség már jelentősebb, közel 60.

A végén Sápi Tamás és Szarka Péter lépett pályára. Sápi múltheti gyengélkedéséhez képest most nem csak a kritikus pillanatokban, hanem az egész küzdelem során szépen teljesített, és a csapat legjobb eredményét szállította, biztosan megszerezve csapatpontját. A túloldalon Szarkának azonban annál több gondja akadt, és végül Bíróhoz hasonlóan 4 fás vereséget szenvedett.

A végeredmény a felnőtt csapatnál:

Tiszakécske – Cegléd 3 – 5 (3072 – 3180)
Pontszerzők: Zsiros Gyula 531, Rimóczi Zoltán 557, Sápi Tamás 565

Az ifi csapatnál ezúttal a Bezzeg Bence – Kecskeméti Szebasztián páros hajtott a pontokért. Bezzeg szép teljesítményt nyújtott, és a csapatpontja mellett jelentős fa előnyt is sikerült szereznie. Kecskeméti sem hagyta magától elszakadni ellenfelét, így bár a pontot bukva, de a fát tartva végzett.

Végeredmény az ifiknél:

Tiszakécske – Cegléd 1 – 3 (946 – 978)
Pontszerző: Bezzeg Bence 538

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vég Zsombor ezüstérmes!

Vég Zsombor ezüstérmet nyert a 100 kilogrammos súlycsoportban a...

Az online tanulást forradalmasító új lehetőségek

Az utóbbi időszak kihívásai ellenére sokan nem adták fel...

Kényelmes és sokoldalú cipők: hogyan találd meg a neked valót?

Sokan tapasztalták már, hogy egy jól megválasztott cipő milyen...

Miért fontosak a kapuk a modern építészetben?

Az utóbbi években a kapuk jelentősége jelentősen megnőtt az...

Az ételrendelő portálok kihívásai és lehetőségei: tervezett stratégiák az éttermek számára

A modern digitális világ folyamatosan átalakítja a vendéglátóipart, és...