16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Pontosztozkodás Oroszlányban

Az utolsó sor előtt sejthető volt, hogy az “összfát” már nem sikerül visszahozni, így az azért járó 2 pont az Oroszlány csapatát illeti majd, tehát a cél a két egyéni pont megszerzése és így a 4:4-es végeredmény kialakítása. A pályára Sápi Tamás és Szarka Péter lépett fel a ceglédiektől.
Sápi remekül kezdett, és ezt a játékát folytatva magabiztosan szerezte meg a pontját.
A túloldalon Szarkáról ugyanez sajnos nem volt elmondható, első két szettjét elbukta, igaz nem nagy különbséggel. A harmadik pályán már sikerült nyernie és 9 fára csökkenteni hátrányát, amiből az utolsó pályán még előnyt is tudott kovácsolni, így a pontot is megszerezte. A mérkőzés tehát a várakozásoknak megfelelően nagyon izgalmasra sikeredett, és a végén egy 4:4-es döntetlen született.

Végeredmény:

Oroszlány-Cegléd 4:4 (3225-3165)

Pontszerzők: Bíró József 528, Rimóczi Zoltán 527, Sápi Tamás 567, Szarka Péter 529

A Vasutas még mindig a tabella 5. helyét foglalja el, ám ezzel az 1 ponttal ismét sikerült csökkenteni hátrányát az előtte álló csapattal szemben.

Az ifi csapatban Világosi Attila és Kecskeméti Szebasztián lépett pályára, de sajnos nem bírtak az ifjúságiak tabelláján első helyen álló hazai együttessel.

Végeredmény:

Oroszlány-Cegléd 4:0 (1065-942)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....