25.6 C
Cegléd
2026. július 22. szerda
spot_img

PIMI-nek elkezdődött a veresenyidőszak

A Patkós Irma Művészeti Szakközépiskola diákjai már február 28-án elkezdték a versenyzést. Az első megmérettetés Makón történt, ahol az Aerobik Szövetség által megrendezett Diákolimpián szép eredményeket értek el. 
A felkészítő és aerobik edző, Hornyák Dóra, szigorúan kiválogatta a csapatok tagjait, amellyel természetesen a cél, a siker volt, ami nem maradt el.
Az iskola két leány csapatot indított el a versenyen az UP. I. korcsoportban, amelyben egy igen erős mezőny gyűlt össze. A fiatalabb csapat most szerzett tapasztalatot először ezen a típusú versenyen, ahol is 5. helyezést érte el és ezzel továbbjutottak az országos magyar bajnokságra. 
Versenyzők: Böjti Natália, Joó Regina, Király Fanni, Kocsis Viktória, Németh Dzenifer, Réti Alexa, Szabó Izabella
 
A második csapat már többször indult ezen a versenyen, így már bátrabban és magabiztosabban léptek fel a bírók elé. Sikerült a dobogó 3. fokára fellépni, amely nagyon nagy örömet szerzett a csapatnak és ezáltal továbbjutottak a magyar bajnokságra. 
Versenyzők: Csorna Noémi, Gábriel Mónika, Kis Fanni, Köck Fanni, Pálfi Leila, Sziráki Krisztina
A magyar bajnokság áprilisban kerül megrendezésre, amelyre már a csapatok nagy izgalommal készülnek. Hajrá PIMI! 
Hornyák Dóra

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...