12.7 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Dúl Gézával a Mária Rádióról

– Mikor merült fel, hogy Cegléden is frekvenciát kapjon a Mária Rádió?
– A Mária Rádió szívügyem volt, 2000-ben vettem kézbe a műsor előkészítését, majd Ceglédre kerültem plébánosnak. Innét kerültem Gyömrőre, a Váci Egyházmegyében én lettem a cigánypasztoráció felelőse. Majd utánam Bokros Levente jött Ceglédre plébánosnak, aki több ízben felvetette a gondolatot a Mária Rádió ceglédi indulását illetően. Ekkor egy országos Mariathon-t vagyis gyűjtést rendeztünk, annak érdekében, hogy az induláshoz szükséges pénzösszeg összegyűljön. Az  összefogás eredménye, hogy több ezer ember, az ország több száz településéről hívta az adományvonalat. Így az induláshoz szükséges fedezet meglett.
– Van arra valami irányszám, körülbelül mennyien hallgatják a Mária Rádiót?
– Cegléden, sajnos nem volt ilyen hallgatottság-mérésünk, de országosan igen. Azt kell mondanom, hogy meglepően magas a Mária Rádiót hallgatók száma, a Kossuth Rádió után a legmagasabb a hallgatottsága. Gyakran hallom, hogy a legkülönfélébb emberek, az élet minden területéről szívesen hallgatják a Mária Rádiót. Amikor a ceglédi induláshoz szükséges gyűjtést rendeztük érkezett egy kimagaslóan magas felajánlás. Egy ügyvéd ajánlotta fel az összeget, amikor visszahívtuk elmondta, hogy ő az autóban utazva mindig a Mária Rádiót hallgatja.
– Géza atya, a múlt évben Ferenc pápánál is járt a Mária Rádió Világcsaládjának képviselőivel…
– Így van. Ferenc pápa múlt év októberében fogadta a Mária Rádió Világcsaládjának képviselőit. A világ Mária Rádióinak pap igazgatói és elnökei figyelmét arra hívta föl, hogy az aminek ők részesei, az nem más, mint a  „Mária Rádió karizmája”. Gondosan és pontosan megválasztott, a Szentírásból vett szó: karizma! Szent Pál használja ezt a kifejezést. A karizmák Isten Lelkétől ajándékozott „alkotóelemei” Krisztus egyházának. Mi eddig is használtuk magunk között a Mária Rádióra a karizma kifejezést, de egészen más a jelentése, az értéke, ha ezt nem csak mi gondoljuk magunkról, hanem a pápa mondja rólunk. Amikor a találkozás alkalmával kezet foghattam Ferenc pápával, jeleztem neki, hogy nagyon várjuk Magyarországra.
 
Böndő-Szegedi Szilvia – Fotó: Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...