12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Minden kék!

Az Autizmus Világnapját évente április 2-án rendezik. Cegléden az Autizmussal Élők és Segítőik Egyesületével már harmadik alkalommal szerveztük meg figyelemfelhívó eseményünket. A Szent György téren gyülekeztünk, és a sétához kapcsolódva több százan érkeztünk a Református Nagytemplom kertjébe. Itt Horti Balázs tavaszi verse hangzott el, ezután Földi László, parlamenti képviselő mondott köszöntőt. A Cigle Népdalkör hagyományőrző dallamait követően Rákosi Csenge szavalt. Kovácsné Kiss Andrea őszinte, megindító beszédét hallhattuk, akinek autizmussal élő gyermekét nevelve kell a mindennapi nehézségeket áthidalnia.  A műsor után kék léggömbökkel, mécsesekkel átsétáltunk a Szabadság térre, ahol nem mindennapi látvány fogadott; a kék színnel megvilágított Református Nagytemplomban gyönyörködhettünk. Az autizmussal élő gyermekek szüleinek jóvoltából süteményt majszolva kellemes esti perceket töltöttünk még együtt. Reméljük, hogy lehetőséget adtunk arra, hogy felhívjuk a figyelmet a közöttünk élő, problémákkal küzdő emberek helyzetére.

Az Autizmussal Élők és Segítőik Egyesülete ezúton is köszöni az alábbi támogatók segítségét: Cegléd Város Polgármesteri Hivatala, Ceglédi Református Nagytemplomi Gyülekezete, Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda, Tajti Music Kft.

Rónai Judit egyesületi elnök

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....