9.4 C
Cegléd
2026. február 7. szombat
spot_img

Razzia Cegléden és környékén

Fokozott rendőri ellenőrzést tartottak április 21-én Cegléd környékén. Az Abony, Albertirsa, Csemő és Cegléd külterületi és erdős részein végzett felderítés sikerrel járt.
Aggodalomra semmi ok, nem történt semmi olyan bűncselekmény – eltűnés, vagy körözött bűnöző keresése – , ami indokolná a rendőrségi helikopter igénybe vételét. – nyilatkozta lapunknak Török Csaba ceglédi rendőrkapitány. – Ez a fokozott rendőri ellenőrzés előre tervezett és szervezett volt. Rendszeresen tartunk ilyen akciót, – A rendőrség Légi Rendészeti Szolgálatának bevonásával – amelyben főleg a külterületi részeken felderítést végzünk a légtérből. Ezzel reméljük a város közbiztonságát érintően is előre tudunk lépni.
A helikopterről észlelt információknak, gyanúsnak tűnő jeleknek tíz rendőr, két-két erdész és mezőőr öt gépkocsival járt utána. Az ellenőrzés célja hármas volt: vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, a falopások, orvvadászat megelőzése, megszakítása, az illegális fémátvevő helyek felszámolása, az ezeket elkövetők elfogása.
„A fokozott ellenőrzés során több mint ötven állampolgárt igazoltattunk, sajnos 9 fővel szemben kellett intézkedni szabályszegések miatt. A légi támogatás segítségével több helyszínt sikerült beazonosítani, amely bűncselekmény – hulladék gazdálkodási szabályok megsértése, fakivágás – gyanúját keltette.” – szól a rendőrségi jelentés.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...