16 C
Cegléd
2025. október 24. péntek
spot_img

Ipari területek bővítésére pályázik a város

Kifejezte az önkormányzat azon szándékát, hogy a dél-pest megyei önkormányzatokkal közösen létre kívánja hozni a Dél-Pest Megyei Pályázatkezelő Nonprofit Kft.-t annak érdekében, hogy Cegléd és térsége vonatkozásában megjelenő állami illetve Európai Uniós pályázatok eredményes előkészítése, illetve lebonyolítása hatékonyabb legyen. A Cegléd és térsége vonatkozásában megjelenő pályázatok lebonyolítása egy az erre a célra alapítandó társaságon keresztül hatékonyabb lehet. A társaság létrehozásának legfőbb indoka a központi forráslehetőségek kiaknázása pályázati eszközök felhasználásával, ezzel is elősegítve a térség gazdasági fejlődését.

„Ipari területek bővítése az Északi Ipari Kereskedelmi Övezetben Cegléden” címmel nyújt be pályázatot a város a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretén belül. Cegléd térségének a 4. számú főút 2018-ban várható négysávosítását kísérő felértékelődése tovább erősíti a város és környezete gazdasági szerepét. Ennek megfelelően a város vezetése előkészíti az ipari területek további bővítését az Északi Ipari Kereskedelmi Övezetben.

Testületi döntés értelmében közel 1 millió forint értékben korszerűsítik a vasútállomásnál levő P+R parkoló kamerarendszerét. A döntésre azért volt szükség, mert a kamerák üzemeltetője a kamerarendszer elavultsága miatt nem tud felhasználható felvételeket biztosítani a Ceglédi Rendőrkapitányságnak.

Az önkormányzat tavaly támogatta a tanyafejlesztési program keretén belül benyújtott egyedi támogatási kérelmét baromfi tartási mintaprogram megvalósítására. A pályázat eredményes volt, a város közel 14 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, a Földművelésügyi Minisztériummal pedig támogatási szerződést kötött. A projekt idén májusig megvalósult, az elnyert támogatásból gyöngytyúkok, keltető- és bujtató gépek, a tartáshoz szükséges eszközök és takarmány került beszerzésre, valamint ingatlanok kibérlésre. Az idén bejegyzésre került Ceglédi Mindennapi Kenyerünk Szociális Szövetkezet, melynek az önkormányzat is tagja. A testület támogatja és a minisztérium felé kezdeményezni kívánja, hogy a szociális szövetkezet (a támogatási szerződésben foglalt kötelezettségének változatlan vállalása mellett) a kedvezményezett, azaz az önkormányzat helyébe lépjen, valamint ennek teljesítéséhez a beruházás során létrehozott vagyon is átadásra kerüljön a szövetkezet számára. Mindezt a szociális szövetkezet is támogatja.

A testület elfogadta a 2016. II. félévi munkatervét is. A szeptemberrel induló 4 hónapos ülésszak túl rövid az első félévi 6 hónaphoz viszonyítva, így a második félévi első testületi ülés augusztus 18-án lesz megtartva.

Mintegy 5 millió forinttal támogatja az önkormányzat a Ceglédi Elefántkölykök Kosárlabda Klub Sportegyesület női felnőtt NBI/A csapatát a 2016-2017. évi Európa Kupában való indulásban.  

A képviselő-testület tagjai a tájékoztatókban egyebek mellett megtekinthették azt az együttműködési szándéknyilatkozatot is, melyet nemrég Cegléd Város Önkormányzata, a Ceglédi Városfejlesztési Kft., a Cegléd és Térsége Vállalkozóinak Szervezete valamint a Szolnoki Főiskola között kötettett meg.

Zárt ajtók mögött tettek javaslatot a képviselők a 2016. évi köztisztviselője kitüntetés adományozására. A testületi ülés döntéseiről és előterjesztéseiről részletesen a www.cegled.hu weboldalon tájékozódhat.

Fotó: Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...

Ipari porszívóval is megoldhatjuk a szőnyegtisztítást

A szőnyeg fontos része minden ingatlannak, helyiségnek, irodának. Azonban...

Elraboltak egy nagykőrösi férfit

A Pest vármegyei rendőrök elfogták azt a 33 éves...

Súlyos buszbaleset Szolnokon

Súlyos közlekedési baleset történt szerda reggel Szolnokon: a Varga...

Tanulók a középpontban

A MORVAY Autósiskola tulajdonosa Morvay Zoltán 2005 óta oktatja...