Idén 130 éves a Cegléd és Térsége Ipartestülete, melynek jogelődje 1886-ban alakult meg 550 taggal. Az újjáéledt szervezet – megújult székházában – napjainkban is a helybeli kereskedők, iparosok, vállalkozók érdekeit képviseli, segíti munkájukat. Erre az alkalomra 2016 szeptember végén a ceglédi kézműipar, kereskedelem múltját bemutató időszaki kiállítás nyílik a Kossuth Múzeumban.
A kézművesek, kereskedők a mezővárosi fejlődés meghatározói voltak városunkban is. A 15. századból ismert 10 ceglédi kézműves az alapszakmákat művelte (kovács, tímár, szűcs, csizmadia stb.). Az árutermelő mezőgazdasági termelés fejlődésével arányuk és a művelt mesterségek száma is folyamatosan növekedett. Érdekeik védelmére 18. században céhekbe szerveződtek, melyek az 1860-as években bomlottak fel. Szerepüket a különféle ipartársulatok vették át. 1884-től az összes iparost tömörítő és – a kereskedők felett is – hatósági jogkört gyakorló helyi ipartestületbe kellett mindenkinek belépnie. Az ipartestület védte tagjai érdekeit, irányította a szakképzést, de társadalmi, kulturális szerepet is vállalt a városban, melyek közül ki kell emelni az Iparosok Kultúrházának felépítését 1927-ben. Külön szervezete volt az iparos ifjúságnak és működött iparos dalkar is.
Cegléden a 19-20. század fordulóján volt az iparosok virágkora. Néhányan újításaikkal országos ismertségre is szert tettek, mint pl. Rónay János bádogos, a műhelyében gyártott ceglédi kannával, vagy Lugosi Ferenc, a Rákócziról elnevezett permetezőgépével. A 20. századba átlépve a hagyományos mesterségek modern, főleg szolgáltató jellegű szakmákkal gyarapodtak (műszerészek, autószerelők, villanyszerelők, kozmetikus stb.), miközben a gyáripar térhódításával a termelő mesteremberek száma gyorsuló ütemben csökkent. A folyamatot jelentősen felgyorsította az 1948-tól kezdődött államosítás. A mesteremberek és alkalmazottaik részben a megalakuló különféle a kisipari- és mezőgazdasági szövetkezetekben folytatták a munkájukat, vagy különféle ipari vállalatoknál helyezkedtek el. A csekély számban megmaradt kisiparosok a Kisiparosok Országos Szervezete (KIOSZ) helyi alapszervezetébe tömörültek. Ők főleg szolgáltató, javító-, illetve ún. háziipari termelő munkát végeztek, mint pl. a kosárfonás, seprűkötés stb. Ez a szervezeti forma csaknem négy évtizeden át, a rendszerváltásig működött.
A kiállításhoz a múzeum szívesen fogad a különféle kereskedésekhez, vendéglátáshoz, kisipari szakmákhoz, érdekvédelmi- és kulturális szervezeteikhez, az államosításhoz, illetve a szakképzéshez kapcsolódó tárgyakat, dokumentumokat és fényképeket.
A kézművesek, kereskedők a mezővárosi fejlődés meghatározói voltak városunkban is. A 15. századból ismert 10 ceglédi kézműves az alapszakmákat művelte (kovács, tímár, szűcs, csizmadia stb.). Az árutermelő mezőgazdasági termelés fejlődésével arányuk és a művelt mesterségek száma is folyamatosan növekedett. Érdekeik védelmére 18. században céhekbe szerveződtek, melyek az 1860-as években bomlottak fel. Szerepüket a különféle ipartársulatok vették át. 1884-től az összes iparost tömörítő és – a kereskedők felett is – hatósági jogkört gyakorló helyi ipartestületbe kellett mindenkinek belépnie. Az ipartestület védte tagjai érdekeit, irányította a szakképzést, de társadalmi, kulturális szerepet is vállalt a városban, melyek közül ki kell emelni az Iparosok Kultúrházának felépítését 1927-ben. Külön szervezete volt az iparos ifjúságnak és működött iparos dalkar is.
Cegléden a 19-20. század fordulóján volt az iparosok virágkora. Néhányan újításaikkal országos ismertségre is szert tettek, mint pl. Rónay János bádogos, a műhelyében gyártott ceglédi kannával, vagy Lugosi Ferenc, a Rákócziról elnevezett permetezőgépével. A 20. századba átlépve a hagyományos mesterségek modern, főleg szolgáltató jellegű szakmákkal gyarapodtak (műszerészek, autószerelők, villanyszerelők, kozmetikus stb.), miközben a gyáripar térhódításával a termelő mesteremberek száma gyorsuló ütemben csökkent. A folyamatot jelentősen felgyorsította az 1948-tól kezdődött államosítás. A mesteremberek és alkalmazottaik részben a megalakuló különféle a kisipari- és mezőgazdasági szövetkezetekben folytatták a munkájukat, vagy különféle ipari vállalatoknál helyezkedtek el. A csekély számban megmaradt kisiparosok a Kisiparosok Országos Szervezete (KIOSZ) helyi alapszervezetébe tömörültek. Ők főleg szolgáltató, javító-, illetve ún. háziipari termelő munkát végeztek, mint pl. a kosárfonás, seprűkötés stb. Ez a szervezeti forma csaknem négy évtizeden át, a rendszerváltásig működött.
A kiállításhoz a múzeum szívesen fogad a különféle kereskedésekhez, vendéglátáshoz, kisipari szakmákhoz, érdekvédelmi- és kulturális szervezeteikhez, az államosításhoz, illetve a szakképzéshez kapcsolódó tárgyakat, dokumentumokat és fényképeket.
Gyura Sándor
(A képen: Bán Ferenc bognár. A Kossuth Múzeum gyűjteménye)
