13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Társadalmi munka a szőlősi temetőben

Közösség építő céllal az idén is hirdetett társadalmi munkát Tápiószőlős Önkormányzata, amelyre október 22-én, szombaton délelőtt került sor. Ezúttal a temető zöldítése volt a feladat. A kipusztult tujafák helyét és az új terület széleit 40 önkéntes tápiószőlősi  lakos, civilszervezet és Tápiószőlőshöz kötődő környékbeli, mint pl. Tankó-Walter Temetkezési Szolgálat összesen 170 db tujafával ültette be.  A munka gyorsan haladt, hiszen a közös cél, – hogy Mindenszentekre megszépüljön a sajnos egyre gyarapodó sírkertünk, – minden megjelentnek szívügye volt. Köztük a munkát megszervező és koordináló Balogné Oláh Johanna alpolgármester asszonynak, aki személyesen kereste fel a környékbeli faliskolákat és választotta ki, szállította le a temetőbe legjobban illő fákat. Alig egy óra alatt minden fácska a helyére került, mivel előzőleg a fák helyét már kijelölték és túlnyomó részt ki is ásták a „fóliás dolgozók”.

Szinte ezzel egy időben a Képviselő Testület módosította a korábbi rendeletét, amely a temető fenntartásáról, használatáról és rendjéről szól. A változások a következők:

október 13. napjától bevezetésre kerül a sírköves vállalkozók által a temetőben lévő közművek és terület használatáért fizetendő temető-fenntartási hozzájárulás, melyet új sírkő állítása esetén kell megfizetni, a szabályozás nem vonatkozik a sírok tisztítására.

2

A hozzájárulás díja:

  • munkanapokon, munkaidőn belül (8.00 órától 16.00 óráig) végzendő tevékenység esetén bruttó 2.500.- Ft/nap;
  • munkaszüneti napokon, illetve munkanapok esetében munkaidőn túl végzendő tevékenység végzésénél bruttó 5.000.- Ft/nap.

A díjfizetési kötelezettség minden megkezdett nap után fennáll, a vállalkozó csak abban az esetben kezdheti el tevékenységét a temetőben, ha a díj Önkormányzat részére történő megfizetését a mindenkori temetőgondnoknak igazolja.

A Képviselő Testület kiegészítette az önkormányzati rendelet 10. §-át azzal a rendelkezéssel, hogy amennyiben a síremlék a rendelet 5. §-ában részletezett előírásoktól eltérő méretben készül és felszólításra sem kerül korrigálásra, az Önkormányzat, mint a temető kezelője jogosult a sírkő készítőjének/készíttetőjének költségére a síremlék elbontása felől intézkedni.

Ezek a változások is azt a célt szolgálják, hogy egységes és az elhunytakhoz méltó sírok készüljenek a tápiószőlősi temetőben.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....