7.2 C
Cegléd
2026. február 24. kedd
spot_img

Előzetesben a gyermekét agyonverő ceglédi nő

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság azt a ceglédi nőt, aki vasárnap reggel olyan súlyosan bántalmazta másfél éves kisfiát, hogy az életét vesztette, mondta a hirado.hu-nak Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. A szóvivő tájékoztatása szerint a döntést a nyomozási bíró azzal indokolta, hogy a nő ellen olyan súlyos bűncselekmény miatt folyik eljárás, amiért akár életfogytig tartó fegyházbüntetést is kaphat, így ez önmagában megalapozza a szökés, vagy elrejtőzés veszélyét. A bíróság szerint az asszony előrehaladott terhessége nem akadálya a letartóztatásnak, mert a tököli börtönben biztosított lesz számára a szakszerű ellátás.

A 31 éves ceglédi nőt 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanú szerint a nő október 30-n a reggeli órákban a  síró gyermekét, miután nem tudta megnyugtatni,  több alkalommal felemelte és a földhöz csapta. Amikor a gyermek elvesztette az eszméletét, a nő hívta a mentőket, de az életét már nem sikerült megmenteni. Az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a kisfiú halálát a fejét ért nagy erejű ütések okozták. A letartóztatott nőt a rendőrök a bíróságról a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai börtönébe vitték, ahonnan a befogadás után hamarosan továbbszállítják Tökölre.

 

Az ügyészség csütörtök reggel megrázó részletekről is beszámolt. Eszerint a pár két kisgyermeket nevel, illetve most várják a harmadik babát. Az apa elvesztette a munkáját, alkalmi munkákból éltek, gyakran megélhetési gondokkal küszködtek. A viták, veszekedések és a mindennapok gondjai miatt a nő sokszor ideges volt, nem volt türelme a gyerekekhez. Vasárnap a másfél éves kisfiú sírt, anyja pedig nem tudta megnyugtatni.”A gyanúsított az egyre hangosabban síró gyermeket több alkalommal felemelte és nagy erővel a földhöz csapta. A sértett a fejét ért sérülések következtében életét vesztette” – fogalmazott az ügyészség.

A Ripost.hu szerint pár hetet tölt­het majd B. Mó­nika ha­ma­ro­san meg­szü­lető gyer­me­ké­vel, aztán szinte biz­tos, hogy el­ve­szik tőle. Ha nem vál­lalja rokon a kicsi fel­ne­ve­lé­sét, szo­ci­á­lis gond­nok­ság alá he­lyez­he­tik.

Forrás: hirado.hu, 24.hu – Fotó: Blikk – Videó: Ripost

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Akkor is gusztustalan amitt tett ez a nő kiványi leszek a másik picivel mi lesz és otthon van neki még egy gyereke felháborito ami folyik Magyarországon

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lopás és rongálás Újvároson

Károly Ferenc önkormányzati képviselő szerint az elmúlt hetekben ismét...

Cegléd építészeti kincsei nyomában

Cegléd építészeti kincseiről, látnivalóiról készült látványos összeállítás a Daibau...

Mentőhelikopter landolt a Losontzi iskola udvarán

Rendkívüli esemény történt hétfőn reggel Cegléden: mentőhelikopter szállt le...

Címeres mezekért küzdöttek

Az U20-as korosztály számára is megkezdődött a válogatási sorozat:...

Végrehajtókra támadt egy apa és a lánya

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Ceglédi Járási...