17.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Katonabarátság

A Ceglédi Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület mindig is fontos feladatának tartotta a helyi katonahagyományok ápolását és megőrzését. Idén egyszerre több évfordulóról is megemlékeztek. December elején ünnepélyes rendezvényt szerveztek, amelyen a felkért előadók felidézték a helyőrségben megalakított katonai szervezetek történetét, felszámolását.
megemlekezes-2A 3. Hadtest Parancsnokságot, törzsét, a vonatkozó parancs értelmében 1966. június 15-én; a 66. Önálló Híradó Zászlóaljat 1966. október 29-én, a 3. Rendészeti Komendáns Zászlóaljat 1966. november 1-jén alakították meg.
Külön is megemlékeztek a 30. Áttörő Tüzér Hadosztályról, amely 1950. november 11-én lépett hadrendbe. Ennek érdekében helyben nagyszabású laktanya és tiszti lakásépítés kezdődött. 1951. november 1-től Cegléd újra katonaváros lett.

Az előadók jogos büszkeséggel emelték ki, hogy a helyőrségben szolgáló parancsnokság és az alárendeltjei mindenkor magas szinten megfeleltek az elöljárói követelményeknek és becsülettel helytálltak. Felidézték a katonai szervezeteket érintő számtalan átszervezést, amelyek komoly hatással voltak a katonacsaládok életére is.
Külön is kiemelték, hogy a városvezetéssel folyamatosan jó együttműködés alakult ki, ami kölcsönös előnyökkel is szolgált mindkét fél részére.
A politikai rendszerváltás, a NATO-ba belépés újabb lényegi változást hozott. A ceglédi katonai szervezetek újból bizonyították felkészültségüket, amelyet a NATO vezetése külön is elismert. Mindezek ellenére a “Haderőreform 2000” keretében intézkedtek a 3. Gépesített Hadosztály Parancsnokságának és a ceglédi katonaszervezeteinek felszámolásáról. 2001. június 30-án végleg lakat került a Dózsa György laktanya kapujára.
A meghívott vendégek közül Földi László országgyűlési képviselő fontosnak tartotta megemlíteni, hogy napjainkban egyesületünk az egyik legnagyobb, legaktívabb nyugdíjas szervezete a városunknak. Kelemen József nyugállományú altábornagy, a BEOSZ tiszteletbeli elnöke, meleg szavakkal idézte fel személyes ceglédi katonaemlékeit. Esküdt Lajos nyá. ezredes hozzászólásában elismerően szólt a helyi katonahagyományok ápolásáról.
A rendezvény bezárásaként jó hangulatú baráti vacsorán idézték fel a közös emlékeket és újból megállapították az örök igazságot, hogy a katonabarátság egy életre szól!
Kocsis István nyá. ezredes

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....