6.1 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Surányi professzor úr órái a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskolában

A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvodában a 2016/17. tanévtől az 1. b osztályban a betűvetés, az olvasás és számolás tudománya, az angol nyelv oktatása mellett természetbúvár orientáció is zajlik. Osztályfőnök kolléganőm, Bognárné Szabó Csilla vezetésével a kis csapatban nagy dolgok történnek csütörtök délutánonként.
Dr. Surányi Dezső, a növénytermesztési és kertészeti tudományok professzora, a gyümölcstermő növények biológiájának és történetének kutatója már három alkalommal foglalkozott a gyerekekkel. Az első alkalommal szeptemberben ismerkedés történt a tanulókkal. Október végén a Gerje menti élővilágról tartott vetítéssel egybekötött előadást a legkisebbeknek Surányi professzor úr. A gyerekek ismerkedtek a pókbangóval, a réti csíkhallal és a fekete vízi csigával is.  A kicsik barátkozhattak a gondolattal, hogy miből áll egy kutató munkája. Sajnos az időjárás miatt nem a Gerje partján zajlott a bemutató  – ahogy azt terveztük-, de reméljük, hogy a tavasz folyamán még lesz alkalom terepfoglalkozásra is. December elején karácsonyi népszokásokról, hagyományokról hallhattunk a magyar kultúra orientációjú elsősökkel együtt. Ekkor tudtuk meg, hogy régen karácsonyra cseresznye ágakat rügyeztettek az emberek. A kedves, nagypapa korú kutató bácsit nagy tisztelettel és csodálattal hallgatták a kicsik. Külön öröm volt, hogy mindig lehetett Tőle kérdezgetni is és professzor bácsi nagy türelemmel felelt meg nekik.
Más alkalmakkor Szvoren Tibor fizika-informatika szakos tanár, Rajta László matematika – fizika – informatika szakos igazgató úr, Bognárné Szabó Csilla osztályfőnök tanító néni kísérletezett folyamatosan a gyerekekkel. A játékos kísérletezésekben a tanulók megismerkedtek például a homokóra készítésének módjával vagy a szívószálból készült síp és pánsíp megszólaltatásával.  Találkoztak a Nap és a Föld állandó körforgásának modellezésével, doboztelefont készítettek, mustármagot ültettek tojáshéjakba és Sági Csilla tanító nénivel zabültetvényük is lett.  Legutóbb még „sugárhajtású” lufik is cikáztak a természetbúvár kedvébresztő órán…
Mindez sok örömöt, érdeklődést, tudásszomjat ébresztget kis diákjainkban.

Berkó Edit napközis tanító néni

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...