3.3 C
Cegléd
2025. november 12. szerda
spot_img

Asztalitenisz évértékelés

Ismét sikeres évet illetve évadot zárhattunk hiszen nagyszerű eredményekkel kényeztettek csapataink és egyéni versenyzőink egyaránt. Csapataink jelenleg nagyon jól állnak. Az NB I-es együttes 3. az NB II-es 5. míg a Pest Megye I/A és I/ C-ben szereplő csapatok vezetik a bajnokságot.

Reményeink szerint ez az állapot maradni fog és akkor a két megyei csapat fentebb léphet az NB III. és a megye I/b-be.

Ócsai Máté az újonc korosztályt országos  ranglista vezetőként hagyja ott, hogy serdülőben még feljebb lépjen nem  csak az itthoni hanem a nemzetközi mezőnyben is. A többi játékosunk is előrébb lesz  a ranglistán hiszen Hörömpő Ferenc és Tótin Kristóf is a legjobb 16-ban lesznek.

Nagy sikernek könyvelhetjük el hogy utánpótlás centrummá válhattunk  mely csak 4 van az országban és folytathatjuk azt a munkát amit a fiatalokba fektetünk.

Az év vége a szokásos mérleg és az eredmények felsorolása szokott lenni. Ezek csupán számszerű adatok de mögöttük rengeteg munka és elhivatottság  áll,  ami szerencsére megtérül és új motivációt adva alapja lehet a következő évnek.

Ezúton köszönöm mindazok segítségét akik  részt vettek céljaink elérésében: edző(k) edzőpartnerek  és nem utolsó sorban  a szülőknek is akik nélkül mindez nem valósulhatott volna meg.

Békés Boldog és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt Kíván:

A Szuperinfó-CVSE Asztalitenisz Szakosztály

cegled.hu

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...