12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Programok januárban

Az év első hónapjában is nyílik kiállítás városunkban, lesz előadás és koncert is. Cegléd Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló „Nyitott Tornaterem Program” keretében pedig az év végéig hetente több alkalommal különböző ingyenes egészségmegőrző aktivitás közül lehet választani.

2017. január 6-án, pénteken 17 órakor “Egy gyékényen…” címmel nyílik kiállítás a Ceglédi Galériában.

2017. január 12-én, csütörtökön 17 órakor tartják a doni megemlékezést a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium dísztermében, majd az I. és II. világháborús emlékműnél.

2017. január 12-én, csütörtökön 18 órai kezdettel Somos Gyula tart előadást “Tej és vér” címmel a Fiatal Alkotók Műhelyében.

2017. január 14-én, szombaton 17 órakor lesz az újévi koncert a Kossuth Művelődési Központ színháztermében.

2017. január 22-én, vasárnap tartják a Magyar Kultúra Napját. A rendezvény csatlakozik az országos “Együtt szaval a nemzet”megmozduláshoz.

Nyitott Tornaterem Program:

Január 09. (hétfő)             

16:00 óra      Tollaslabda iskolások részére a Losontzi Iskola tornatermében

17:00 óra      Tollaslabda felnőttek részére a Losontzi Iskola tornatermében

Információ: Sipos Béla Tel: 06 70 2363202

19:00 óra      Alakformáló Aerobic a Mandarin E-fitness Szárcsa utcai termében

Információ: Randos Gabriella Tel: 06 70 5083181

Január 10. (kedd)             

18:00 óra      Gerinctréning a Pulzus Szabadidőközpontban (Összekötő út 30.)

Információ: Füle Orsolya Tel: 06 30 2766895

Január 11. (szerda)           

14:00 óra      Egészségmegőrző foglalkozás szépkorúaknak a Bajcsy-Zsilinszky téren

Információ: Dely Márta Tel: 06 20 9751217

17:30 óra      Asztalitenisz a CVSE Damjanich úti asztalitenisz termében

Információ: Gergye Zoltán Tel: 06 30 5501173

Január 14. (szombat)         

08.00 óra      Jóga az Alcatrazban (piacnál lévő szolgáltató ház emeletén)

Információ: Megyeri Zsuzsanna Tel: 06 20 9719391

Január 15. (vasárnap)         

17.30 óra      Önvédelem nőknek az Alcatrazban (piacnál lévő szolgáltató ház emeletén)

Információ: Erdődi Mihály Tel: 06 70 3824244

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....