20.6 C
Cegléd
2026. június 13. szombat
spot_img

Csuri Károly a költségvetésről

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Ceglédi Alapszervezete nevében február 13-án sajtótájékoztatót tartott Csuri Károly önkormányzati képviselő. A városatya témái érintették a múlt héten elfogadott 2017. évi városi költségvetést, és a Jobbik által beadott módosító indítványokat, valamint a képviselő önálló indítványát, amely a belváros forgalmának rendezését sürgeti.

Mint Csuri Károly elmondta a Jobbik nem tudta támogatni a 2017. évi költségvetés tervezetét. Ismét nagy részben (500 millió forint erejéig) támaszkodik tervezett ingatlaneladásokra, valamint olyan összegek befolyására is számítanak, mint az Ökovíz 248 millió forintos kintlévősége, amelynek megtérülése – meglátása szerint – gyenge lábakon áll. A képviselő elmondta, hogy két módosító indítványt is lesöpört a fideszes többségű testület, amelyek pedig érdemben növelték volna a lakosság elégedettségét. Az első indítvány az általános tartalékból vont volna el 13,5 millió forintot, amelyet az Örkényi út felületmegóvására lenne szükséges fordítani. A második módosító indítvány a Szentháromság tér átalakítására szánt 30 millió forintot csoportosítaná át a csapadékvíz-elvezetésre szánt összeghez, ugyanis erre mindössze 45 millió forintot szán a város vezetése.
A költségvetés után Csuri Károly elmondta, hogy önálló képviselői indítványt adott be a Kossuth tér körüli forgalmi rend ésszerűsítése érdekében. Ennek értelmében a tér, Petőfi utca felőli oldala is kétirányúvá válna, leegyszerűsítve a közlekedést, és ezáltal is csökkentve az Önkormányzat előtt áthaladó forgalmat. A testület a kérdés tárgyalását elhalasztotta a márciusi testületi ülésig, ugyanis ekkor időszerű egy szakemberekből álló gárda érkezése, akik feltehetőleg hozzáértésükkel is segítik majd az ésszerű forgalmi rend kialakítását.
A városatya utolsó momentumként kérte a város lakosságát és a városban vendéglátó egységet működtetők segítségét a Heineken elleni bojkottban, ugyanis a vállalat hangyaként próbálja eltiporni a Csíkszentsimonban működő, és számára konkurenciát jelentő Igazi Csíki Sör előállítóját. A vállalat több magyarellenes megnyilvánulása, és az etikátlan eljárás miatt a Jobbik Ceglédi Szervezete kéri, hogy minden jóérzésű magyar ember kerülje a Heineken termékek vásárlását. (Jobbik sajtóközleménye – Terecskei Ágnes)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen,...

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...