14.9 C
Cegléd
2026. július 22. szerda
spot_img

Balesetveszélyes fákat kellett kivágni a Gubody Parkban

Az elmúlt napokban a Gál József Sportcsarnok környékén járók számára úgy tűnt, megkezdődtek az átépítés előkészítésének munkálatai, ugyanis ott két méretes fát vágtak ki a Gubody-kert felőli oldalon. A VÁRVAG Nonprofit Kft. ma megjelent közleménye azonban tisztázza a félreértéseket: a fákat nem az építkezés miatt, hanem balesetveszélyességük miatt kellett éppen a bővülő létesítmény közeléből eltávolítani. „A Gubody Parkban a napokban két platánfa kivágása vált szükségessé, mivel azok törzsén hosszirányban veszélyes repedés keletkezett a tél folyamán, továbbá a fák súlypontja erőteljesen a Sportcsarnok épületére húzott. A döntés meghozatala előtt kikértük külső szakértő véleményét is, mely szakvélemény alapján az élet és balesetveszély kockázata miatt a fák kivágása nem tűrt halasztást. A felelős Parkfenntartásba beletartozik, hogy a veszélyes fákat el kell távolítani, hiszen ha baleset történik, a sajnálkozás már kevésnek bizonyul. A szükségszerű favágások mellett 2016-ban több mint 300 fa lett elültetve a Város területén, és ezt a tendenciát folytatva további faültetéseket tervezünk.”

Mint ismert fél milliárd forint kormányzati támogatásból újul meg a jövőben sportcsarnok. A több mint nyolcezer négyzetméteres, megújult épületkomplexumban birkózóterem, teke és bowling pályák és két kézilabda pálya is helyet kap. A kétszintes, modern létesítmény építése összesen 2,7 milliárd forintba kerülne. A városnak 800 millió forint önerőt kell biztosítani. A beruházás jelentős részét a cégek által felajánlott társasági nyereségadóból fedezik.

(Fotó: Club Tv)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...