14.4 C
Cegléd
2026. április 7. kedd
spot_img

Győzelem Cigándon

Régi ismerős ellen kellett ma pályára lépnünk. A Cigánd már az NB III-ban is ellenfelünk volt, nehéz mérkőzéseket játszottunk velük, végül mögöttünk jutottak fel az NB II-be. Tavaly itt Cigándon 3:2-re győztünk, és a cél ma sem lehetett más.

Nehezen kezdődött a mérkőzés, kellemetlen focit játszottak a vendéglátóink, ennek ellenére a 7. percben Preklet felejésvel majdnem sikerült megszerezni a vezetést. Az első félidőben végig az történt, amit mi szerettünk volna, uraltuk a mérkőzést, de a hazaiak ellentámadásaiban mindig benne volt a veszély. 
A ma debütálló, fiatal Gaszner Roland jól játszott, aktív volt az első félidőben, a jó játék pedig góllá érett a 29. percben. Egy nagyon jó kiugratás után nagyon lefutotta a védőit, majd a kapus mellett, fölött elemelve a labdát gólt szerzett.

A gól után a Cigándnak volt néhány momentuma és lehetősége a kapunk előtt, majd a 42. percben egy beadásra ketten ugrottak fel fejelni, a labda Fürjeshez pattant, aki 27 méterről kapásból bomba gólt lőtt a pipába, de a játékvezető visszafújta a labdát szabadrúgásnak.

A második félidő sajnos rosszul indult, egyből a második félidő második percében egy jobb oldali beadást a túl oldalon érkező hazai játékos kapásból gólra váltott.

A gól után volt néhány nehéz percünk, de aztán ahogy magához tért a csapat, ismét átvettük az irányítást, űztük, hajtottuk őket, ami aztán végül meghozta a gyümölcsét. Peres a bal oldalon jól futott el, majd szépen húzta befelé a labdát. A kapuval szemben állva a jobb oldalon tisztán érkező Valkovszki elé tálalt, aki pedig szépen centerezte be azt, az érkező Karacs pedig a kapuba juttatta a zsugát.

Az utolsó percekben persze nyomtak a hazaiak, mi pedig kontrákkal veszélyeztettünk, de újabb gólt már nem tudtunk szerezni. 2:1-es győzelemmel indult haza a csapat. Nagyon fontos három pontot szerezve!

Nagy Mihály vezetőedző:
Fontos volt, hogy két napra utaztunk el, ami kicsit kiragadta a játékosokat a hétköznapokból. Az első félidőben uraltuk a mérkőzést és az előnyünket is növelhettük volna. A második félidőben gyorsan kaptunk egy gólt, amit most még nem tudok értékelni. Utána nagyon masszívan játszott a csapat, jó támadásokat vezettünk, megszereztük a győztes gólt és a végén még növelhettük is volna az előnyünket.

Kőházi Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...

Fitkid sikerek

A Ceglédi VSE fitkidesei számára is elindult a tavaszi...

Országos siker

2026. április 2-án rendezték meg az „1000 év katonái”...

Könyv Beck Györgytől

Szumma címmel jelent meg Beck György visszaemlékezése, amelyben több mint...

Szijjártó Péter fóruma a sportcsarnokban

Március 31-én, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt...