3.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Önellátó Tápiószőlős

Az önellátásra törekedő község újabb nagy pillanathoz ért. Megnyílt az Önkormányzat saját hentesboltja a faluban.  De, hogyan is jutott idáig Tápiószőlős?

A 2015-ben Start munkaprogram keretében létrehozott sertéstelep azzal a céllal született, hogy munkahelyet biztosítson a közfoglalkoztatott dolgozóknak és megmutassa nekik, hogy értéket létrehozva hasznos munkát végeznek, valamint ellássa a Központi konyhát – amely a helyi Általános Iskola, Óvoda, valamint Idősek Gondozási Központja élelmezését látja el -, és ezenfelül bevételre tegyen szert az Önkormányzat. Szépen, fokozatosan 100 db fölé emelkedett a sertések létszáma, ami köszönhető a felvásárolt süldők mellett az anyadisznó állomány kinevelésének is.

A következő lépés, hogy saját vágópontot létesítsen Tápiószőlős Község Önkormányzata, melyre megnyerték a pályázatot, még kidolgozás alatt áll, de a saját fenntartású húsbolt megvalósítható volt, így nem hagyták ki a kínálkozó alkalmat és az elmúlt hetek bizonyítják, jó döntést hoztak. A bolt és a feldolgozás 3 hentes és 1 segédmunkás munkáját dicséri.

Jelenleg a szerdai feldolgozás után csütörtökön, pénteken és szombaton van nyitva a tápiószőlősi húsbolt, ahol a színhús mellett füstöltekből, baromfihúsból és marhahúsból is válogathatnak a vásárlók. A további tervek között szerepel az egyéb hentesáruk forgalmazása is. 

Ez nagy könnyebbség a település lakói számára is, hiszen nem kell más településre utazni a friss húsért, így már hazait vásárolhatnak.

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...