Termálvízért mentem néhány napja, amikor városunk hajléktalan lakójával találkoztam a kútnál. Ott pihent, sok csomagját maga köré rakva. Bacskai Istvánt sokan ismerjük, de csak látásból. Kihasználva az alkalmat szóba elegyedtünk, azaz írásba, mert ő sajnos süket. Így inkább úgy „beszélgettünk”, hogy leírtam a kérdéseimet.
Válaszaiból kiderült, hogy már tíz éve él az utcán, de ezalatt nem volt beteg. Azelőtt volt viszont rákos betegsége háromszor is, de mindegyikből kigyógyult.
– A nagy hidegben, -20 fokban, hogy bírtad a kintlétet?
– Szerencsémre idén télen nem kellett kint lennem, meg is fagytam volna. Egy jótevőm átalakítás alatt lévő házának egy szobájába beengedett, ahol van kályha is. Azzal a vízzel főzök, amit innen hordok.
– Szoktál valamit dolgozni?
– Igen, várom a jó időt. Alkalmi munkákat végezni kertekben, ezt szeretem csinálni. Sok gyógynövényt és más praktikát ismerek, mely igazán jó az egészségnek.
– Van-e családod?
– Igen, de nem tudom hol vannak.
– Szeretnél velük találkozni?
– Természetesen, ha rendeződnek a dolgaim és anyagilag jobban állok majd, szeretném megkeresni őket.
Megtudtam azt is, hogy István hamarosan az 55. évét tölti be. Kívánom, hogy találkozzon a családjával és még sok boldog születésnapot éljen meg!
Józsi bá’
